Kitekintő.hu

Obama a legjobb, Castro a legrosszabb vezető

Közvélemény-kutatás végeztek, hogy kiderüljön, kit tartanak a latin-amerikaiak a legjobb vezetőnek. Kiderült, jó véleménnyel vannak az USA elnökéről, Castrót azonban nem szeretik.

A chilei székhelyű Latinobarometro szervezet által végzett közvélemény-kutatás eredményeként a megkérdezettek Obamát pontozták a legjobb vezetőnek (10 pontból 6,3-at kapott), Fidel Castrot pedig a legrosszabbnak (a 10-es skálán 4,1 pontot ért el a volt kubai elnök).

Érdekességként említendő, hogy Obama az elmúlt évben is az első helyet foglalta el, akkor még a brazil ex-elnökkel, Luiz Inácio Lula da Silva-val együtt. Most őt utódja váltotta fel Obama mellett, Dilma Rousseff brazil elnöknő, akit szintén jó vezetőnek pontoztak.

A harmadik helyen I. János Károly spanyol király és a kolumbiai elnök, Jose Manuel Santos állnak.

A felmérés keretében18 latin-amerikai országban összesen 20 000 ember véleményét jegyezték fel. A legrosszabb vezetők között volt Hugo Chávez is, a nicaraguai Daniel Ortega. Náluk valamivel magasabb pontszámot kapott a bolíviai elnök, Evo Morales.

Hugo Chávez alacsony értékelése ellenére kiemelendő, hogy az elmúlt évben kapott 3,9 pontról 4,4-re jött fel, ami a kutatást végző szervezet szerint a rákból való felépülésének köszönhető. Valószínűleg ez váltott ki több szimpátiát az emberekből.

Az Egyesült Államokról egyébként is jó véleménnyel vannak a latin-amerikaiak – derül ki a felmérésből. A megkérdezettek 72 százaléka támogató szavazatott adott le az északi szomszédra, akit Spanyolország követett a sorban.

A közvélemény-kutatást még nyáron végezték, és a 18 résztvevő ország között nem szerepelt Kuba.

Exit mobile version