Kitekintő.hu

Letartóztattak egy férfit az egyik kenyai robbantásért

Összesen huszonkét évnyi börtönbüntetést kapott a héten elkövetett kettős merényletek közül a helyi iránytaxi (matatu) ellen elkövetett támadásért a Mohamed Seif nevet is használó Elgiva Bwire Oliacha. Az ítélethirdetéskor lehetőséget kapott a felszólalásra, de ekkor sem bánta meg tetteit.

Hétfőn két merénylet rázta meg Nairobit: előbb egy bárba hajítottak gránátot, majd egy matatuba akartak bedobni egyet, azonban utóbbit elvétették, és a robbanószer egy buszmegállóba pattant. Az egy halálos áldozatot követelő merényletekkel nem hivatalosan már korábban is az al-Shabaabot gyanúsították, mivel azok két nappal korábban megfenyegették a kenyai kormányt, amely a szomáliai határ közelében történt emberrablásokat casus belliként felhasználva háborút indított a szomáliai iszlamista szervezet ellen.

Oliachát – aki al-Shabaab tagsága mellett a támadást is elismerte – csak a matatu elleni merénylettel vádolták meg. A bár ellen elkövetett akcióval még senkit sem vádoltak meg. Azonban korábban ugyanez a bíróság két másik férfit is megvádolt a gránáttal elkövetett merénylettel, azonban mind Omar Muchiri Athuman, mind pedig Stephen Macharia Mwangi visszautasította a vádakat, így ügyükben még nem született döntés, az eljárás november 4-én fog folytatódni.

Exit mobile version