Kitekintő.hu

Az al-Shabaab tárgyalna a kenyai kormánnyal

Kenyai kormányzati körökből származó információk szerint az al-Shabaab megkereste Nairobit, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz. Ugyanakkor a kormányszóvivő tagadja, hogy az iszlamisták felvették volna a kapcsolatot Kenyával, viszont az al-Shabaab több vezetője jelezte, kész lenne a megbeszélésekre.

Az információt egy – nevét elhallgató – kormányzati ember szivárogtatta ki, így sokan úgy vélik, hogy ez lehet Nairobi hivatalos álláspontja. Ám a kenyai kormány szóvivője, Alfred Mutua kijelentette: Kenya semmiképp sem kíván tárgyalni az al-Shabaabbal. „Az al-Shabaab nem vette fel a kapcsolatot Kenyával semmilyen módon. Kenya nem tárgyal törvényen kívüli csoportokkal.” Ezen felül kiemelte: a kenyai csapatok sikeresek Szomáliában, az iszlamisták pedig „az életükért futnak. Nincs idejük tárgyalni.

Mint már megírtuk, a kenyai katonaság besegít a szomáliai átmeneti kormány csapatainak az al-Shabaab elleni küzdelemben. Az iszlamista csoport, mely az Amerikai Egyesült Államok és több európai ország szerint terroristaszervezet, több fontos kiképzőközpontját veszítette el az elmúlt napokban. Ennek hatására az al-Shabaab több vezetője is megerősítette, hogy készek tárgyalni a kenyaiakkal, miközben mások bosszút esküdtek a kenyai beavatkozás miatt.

Exit mobile version