A ma hajnali megállapodás lényegében egybevág a tegnap délután közzétett pletykákkal, vagyis ennek megfelelően a bankok elfogadták azt, hogy a könyveikben lévő kötvényeik esetében csak a névérték 50%-át kapják vissza. Ez azt jelenti, hogy a futamidő elején 100 eurót adtak a görögöknek, menetközben erre az összegre megkapták az időarányos kamatot, a futamidő végén azonban a kölcsönadott 100 euró helyett csak 50 eurót kapnak vissza.
Ez csak első látásra tűnik sokkolónak, hiszen a legtöbb görög kötvény esetében néhol még ennél is durvább veszteséggel számoltak a befektetők. Hasonló spekulációkról lehetett korábban is hallani, azonban a mostani bejelentés mindenképpen hoz egy megnyugvást ebben a kérdésben.
A megállapodás eredményeként 100 milliárd euró megfizetése alól mentesülnek a görögök, amely jelentős könnyebbséget jelent a 360 milliárd eurós komplett adósságállományuk tükrében. A hitelezők 30 milliárd eurós bánatpénzt kaptak.
A befektetők első körben vélhetően kedvezően fogadják majd a bejelentést, ám nagyon hamar eluralkodhat rajtuk a pánik, hogy júliusban még csak 21%-os bukóról szólt a fáma. Ráadásul hasonló okok miatt a spanyolok, portugálok, olaszok is feltehetik a kezüket; nem véletlen, hogy ezen országok esetében megugró kötvényhozamokkal számolunk.