Kitekintő.hu

Erős földrengés rázta meg Törökországot

A Törökországot megrázó Richter-skála szerinti 7.2-es földrengés eddig több mint kétszáz ember életét követelte és a mentési munkálatok előrehaladtával az áldozatok száma folyamatosan növekszik, adta hírül a CNN. A beszámolók szerint közel 80 épület vált rommá a vasárnap déli földrengés és az azt követő utórengések következtében.

A török miniszterelnök, Tayyip Erdogan és az egészségügyminiszter a tragédiát követően azonnal a katasztrófa sújtotta Van tartományba utaztak, Ankarában pedig a krízisközpontot állítottak fel, amely a mentések megszervezésén túl és a segélyszállítmányok koordinálásával segít az elektromosság és gáz nélkül maradt településeken, ahol továbbra is folyik a túlélők utáni kutatás. A török kormányfő bejelentette, hálásak a több ország által felajánlott segítségért, ám Törökország képes egyedül szembenézni a katasztrófa következményeivel.

Törökország történetében nem ritkák a földrengések, hiszen erősen szeizmikus területen helyezkedik el. 1999-ben közel 17 ezer ember halálát okozta egy 7.6-os erősségű rengés, míg a legpusztítóbb az 1939-es földrengés volt, melyben 33 ezer ember vesztette életét.

Exit mobile version