A Raúl Castro által megkezdett reformok sorába illeszkedik egy újabb intézkedés, mely a gazdák által művelhető területek nagyságát kiterjesztené, fellendítve a kubai élelmiszertermelést.
Ennek értelmében a kubai termelő gazdák az eddigi, 2008-ban megállapított 13 hektár helyett 67 hektáron művelhetnék földjeiket.
Kubában a földek több, mint 70 százaléka az állam tulajdonában van, ennek fele azonban ugaron fekszik. Egy mezőgazdasági szakértő szerint a magánkézben lévő földeken (körülbelül 24 százalék) termelik meg az összes élelmiszer 57 százalékát.
Raúl Castro hivatalba lépése után egyik fő célja a mezőgazdasági termelés növelése volt, de ez több akadályba ütközött. Bár a kormány eddig összesen 1,6 millió hektár földet engedett át a gazdáknak 2008 októbere óta, a kis telekméretek és egyéb szigorítások nehezítették a termelést.
A farmerek szerint a nagyobb telekméret és a mezőgazdasági munkavállalók egyszerűbb feltételekkel történő alkalmazása mind a versenyképesebb élelmiszertermelést eredményezhetik.
A külkereskedelemért és beruházásokért felelős miniszter szerint a külföldi befektetések által a kubai áruk és szolgáltatások piaca is fellendülhet.