Site icon Kitekintő.hu

Bulgária: jobboldali erőfölény és választási csalások

Választási csalások és jobboldali erőfölény – ez a két tény jellemezte leginkább az október 23-án megtartott helyhatósági- és államfőválasztásokat Bulgáriában. Nem történt nagyobb meglepetés, a papírforma szerint az ország legnépszerűbb pártja, a kormányzó Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) jelentős erőfölényre tett szert. A szocialisták jelentős választási vereséget szenvedtek el. A törpepártok kiszorulnak a parlamentből és a török érdekek is háttérbe szorultak. Példátlanul széles választási csalási spektrumról és a bolgár jobboldal várható második körös győzelméről olvashatnak a cikkben.

Közepes, 50 százalékos részvétel mellett a kormányzó jobbközép GERB jelentős lépést tett a helyhatósági- és államfőválasztások első körében a politikai hatalom teljes birtoklása felé. Nem történt meglepetés, a közvélemény-kutató központok által közzétett eredmények pontosnak bizonyultak, a GERB szinte mindenhol nyert az első körben, de nem eléggé, hogy ne tartsanak második választási kört.

A Központi Választási Bizottság által meg nem erősített adatok alapján a kormánypárt köztársasági elnök-jelöltje Roszen Plevneliev megszerezte a szavazatok 40 százalékát, míg fő ellenfelei a Bolgár Szocialista Párt (BSZP) jelöltje Ivajlo Kalfin 27-30 százalékot és Meglena Kuneva volt európai uniós biztos 14-17 százalékot szerzett.

A választási törvények értelmében az első körös győzelem megszerzéséhez (mind államfő-, mind helyhatósági posztoknál) minimum 50 százalék plusz 1 szavazat szükséges. A második választási körben a két legtöbb szavazatot szerző jelölt jut be, ez esetben Plevneliev és Kalfin között fog eldőlni ki lesz a rendszerváltás utáni Bulgária negyedik államfője.

A többi 15 jelölt közül egyiknek sem sikerült 4 százaléknál jobb eredményt elérnie, így a második körben a legnagyobb kérdés az, hogy kire adja szavazatát Kuneva tábora és a jelöltet  nem állító Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSz) török-liberális párt szimpatizánsai. Az elemzők szerint Plevneliev a szélsőjobboldali Ataka és VMRO, a konzervatív Kék Koalíció és liberális Rend, Törvényesség és Igazságosság (RZSz) szavazóira számíthat, míg Kalfin a török párt szavazataira. A közepes választási kedv és a kérdéses háttérszövetségek kiélezetté tehetik a második kört, ugyanakkor Plevneliev nagy eséllyel néz a végső megmérettetések elé.

A végleges eredményekre csak később lehet számítani, ugyanis több mint 120 külföldi szekcióból még nem érkezett meg a végleges szavazatszám. Az eddigi eredményeket a vezető bolgár közvélemény-kutató intézetek publikálták és a jelöltek is tudomásul vették az eredményeket.

A Bolgár Nemzeti Televízió (BNT) felvételein Plovdiv városának cigány negyedeiben élő emberek hosszú sorokban állva várták, hogy ki ajánlja a legmagasabb licitet egy-egy szavazatért. Szófiában a hatóságok kiderítették, hogy egy házaspár lakásába 444 moldvai bolgárt jegyeztek be, de volt szavazókör, ahol átlátszó szavazófülkét állítottak fel, más körzetben elpárolgó tintával író tollra bukkantak.

Egy kistelepülésen ismeretlenek festettek be egy kecskét a BSZP színeibe és engedtek szabadon a választási körnél. Közel 50 fekvő beteg kívánta elhagyni több szófiai kórház különböző osztályát, hogy feltehetőleg kétszer szavazhasson. A többségben törökök által lakott déli területeken sok megfigyelő kifogásolta, hogy törökül kommunikálnak a választási megbízottak a szavazókkal, így nem zárható ki, hogy manipulatív kampány folyhat a háttérben. 

Sok törökországi bolgár állampolgár nem szavazhatott a helyhatósági választásokon, ugyanis a kormány által egy éve bevezetett választási törvény 4 hónapos bulgáriai lakcímhez köti a szavazást. Sok helyen probléma volt a szavazólapokkal, a választ megelőző napon közel 1000 szavazólapot tulajdonítottak el Pirdop városából, más helyeken pedig több jelöltet nem (vagy tévesen) tüntettek fel a lapokon. Kuriózum volt Plovdivban, hogy az önkormányzati jelöltek nagy száma miatt a szavazólap hossza meghaladta a 180 centimétert, a felügyelő bizottság gyors reagálását követően a hosszt lecsökkentették 114-re.

A választások eredménye immár kevesebb izgalmat tartogatott – a GERB szereplése itt is sikeresnek bizonyult. A legtöbb megyei jogú városban második körös szavazás lesz, ugyanakkor a GERB első körös győzelmet aratott Szófiában és Burgaszban. Szófia főpolgármestere, Jordanka Fandakova tarolt és a szavazatok 51,9 százalékával elnyerte a főváros vezetését újabb négy évre. Fandakova legfőbb ellenfele a szocialista Georgi Kadiev 22 százalékot sem szerzett. Várnában és Plovdivban jelentős előnnyel várhatják a második kört a kormánypárt jelöltjei. A DPSz fellegvárának számító Kardzsali városában meglepetésre szintén második kört fognak tartani. A szocialisták nagy valószínűséggel óriási pofonra számíthatnak a második körben, ugyanis idáig csak Sumen városát tudták megnyerni és vesztésre állnak eddig sok hagyományosan vörös településen (például Pernik, Szmolján).

A pártok szavazatait összesítve a kormánypárt megerősödve jött ki a szavazásból, országosan a megyei szavazatok 38 százalék tudhatja magáénak, a BSZP 24 százalékot és a DPSz 6 százalékot. A többi parlamenti párt – a Kék Koalíció, az Ataka és RZSz 4 százalék alatti teljesítményt produkált. Bojko Boriszov miniszterelnök az eredmények nyilvánosságra kerülését követően büszkén nyilatkozta, hogy a nehéz gazdasági körülmények közepette a lakosság zsinórban hatodik alkalommal juttatta győzelemhez a GERB-et.

A választások második fordulójának időpontjáról csak később dönt a Központi Választási Bizottság, de a kormánypárt nyeregben érezheti magát. A választásokat követően döntő változások várhatóak a bolgár belpolitikában. Megújult, stabil politikai háttérrel milyen útra vezeti Boriszov az országot, ki veszi át a hatalmat a BSZP-n belül és javul-e Bulgária megítélése az Európai Unión belül? Kövesse figyelemmel a Kitekintőt és értesüljön első kézből a bolgár belpolitikáról.

Exit mobile version