Kitekintő.hu

Afgán-indiai partnerség: tovább nőhet a feszültség a térségben?

Hamid Karzai afgán elnök tegnap Új Delhibe érkezett annak érdekében, hogy lezárja a Manmohan Singh indiai miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat a két ország stratégiai partnerségével kapcsolatban – jelentette a BBC. Egyes elemzők szerint azonban a megállapodás negatívan befolyásolhatja mindkét fél Pakisztánnal fenntartott kapcsolatát. Iszlámábád már évek óta saját érdekzónájának és stratégiai mozgásterének tekinti Afganisztánt a már több mint 50 éve fő riválisának számító Indiával szemben. Pakisztáni szakértők szerint minden indiai–afgán katonai vagy biztonsági megállápodás súlyos fenyegetést jelent Iszlámábád számára, mivel így Kabul és Delhi harapófogóként, két oldalról „támadhatják”.

Karzai a megeggyezéstől elsősorban olyan támogatást remél, mely megerősítheti helyzetét a 2014-es amerikai és európai katonai egységek kivonulását követően. A találkozó utáni sajtókonferencián Singh elmondta, hogy az egyezség főként a biztonsági együttműködés, a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok, valamint a társadalmi és kulturális szálak megerősítését szolgálja. Magába foglal továbbá egy olyan záradékot, melyben Új Delhi elkötelezi magát az afgán katonaság és rendőrség kiképzésének aktív támogatása mellett. A tárgyalások végeztével ezen felül bányászatra és energiatermelésre kiterjedő szerződések is aláírásra kerültek.

Az afgán elnök idei második indiai látogatására azután került sor, hogy Karzai Pakisztánt egy televízisós beszédében nyilvánosan is a tálib erők támogatásával vádolta, ezzel hátráltatva a békekötési folyamatot. Az egyre erősödő pakisztáni–afgán feszültség hátterében Iszlámábád arra irányuló törekvései állnak, hogy az amerikai befolyás csökkentésével, saját érdekeit keresve lépjen fel a térségben, ezzel veszélyeztetve Kabul „függetlenségét”.

Exit mobile version