Nagy meglepetést keltett az új libanoni patriárka, Bisára Ráí (Beshara Rai) párizsi látogatása során elhangzott beszéde szeptember elején. Kijelentései eltolódásokra engednek következtetni a maronita egyházi diskurzus prioritásaiban és politikai irányvonalában, amely így egyfajta fordulatnak is tekinthető a szíriai események libanoni porondján.
A libanoni maronita keresztények libanoni államhoz fűződő nexusa az örmény apostoli ortodox, a szerb, a görög vagy a kommunista időszak előtti és utáni orosz orthodox egyházak nemzeti entitásért érzett és kinyílvánított felelősségéhez hasonló (a konzervatív maronita értelmezés szerint ugyanis Libanon mint ország tulajdonképpen szinoním a maronita közösség történelmével és ethoszával). Az egyház a francia védnökség alatt létrehozott állam 1920-as alapításától kezdve prioritásként Libanon és azon belül a felekezet politikai súlyának fenntartását, és ennek érvényre juttatását kezeli. Ezért történelminek tekinthető az idén március 15-én megválasztott Bisára Ráí pátriárka párizsi beszéde, amelynek egyik dimenziója az egyházi felelősség kiterjesztése az egész térség keresztényeire, vagyis az ország határain túlra, a másik dimenziója pedig a hagyományosan Nyugat-barát, a korábbi szír megszállás alatt a függetlenséget zászlóra tűző, majd az Irán-Szíria-Hezbollah tengellyel és politikai befolyásával szembehelyezkedő egyházi magatartás esetleges újraértelmezése.
A beszéd öt főbb tematikus súlypontban foglalható össze, amelyek olvasatai a következőek.
Másodszor, a patriárka párizsi állásfoglalásával jelezte, hogy Szíriában időt adna a vezetésnek a reformok megvalósítására, amelyre Bisára Ráí szerint azért van szükség, mert a rendszer bukása polgárháborúba sodorhatja a “mostohatestvér” országot, ezáltal a szíriai események tradicionális nyugat-barát maronita prizmája helyett más megközelítésből szemléli a szomszéd ország változásait, különösen a Bkerké huszadik század második felében és azóta meghatározó, erős, szíriai- és Aszad-klán-ellenes magatartását figyelembe véve. A maroniták döntő többsége mindig is a Libanont is magába foglaló Nagy-Szíria elképzelés harcos ellenzője volt, és a szír megszállás idején jelentős részük a franciaországi kivándorlás mellett döntött, és a szír csapatok kivonását követelő Cédrus-forradalom fő zászlóvivőinek is ők számítottak. Az említett események árnya pedig a jelenlegi szír elnök Bassár el-Aszad, és apja, Háfez el-Aszad „regnálására” vetül, vagyis úgy tűnik, mintha a pátriárka mintegy „egyházfői feloldozásban” részesítette volna a szír vezetést, jóllehet nem feltétlenül erről van szó.
A harmadik súlypont a kategorikus nem a Hezbollah fegyvereinek leszerelésére egy átfogó közel-keleti rendezés előtt. Bár a Hezbollah körüli maronita-keresztény csoportosulás nem újdonság Libanonban, hiszen a síita mozgalom legnagyobb szövetségese az országban hosszú idő óta (a 2006-os Egyetértési Memorandum óta) a maronita gyökerű, igaz, mindinkább szekuláris eszmerendszeri tendenciákat felmutató, Michel Aoun vezette Szabad Patriota Mozgalom, ez az első eset, hogy a maroniták egyházi és civil szféra-beli vezetője ilyen határozottan áll ki a síita mozgalom mellett, amelynek fegyverarzenálja a libanoni belpolitika és a térség vitáinak és konfliktusainak egyik gyutacsa. Ez lényeges váltás a közvetlen patriárka-előd Nasrallah Boutros Sfeir köztudottan Hezbollah- és Aoun-ellenes irányvonala után.
A negyedik a libanoni Különleges Nemzetközi Törvényszékkel szembeni fenntartások, amelynek a pátriárka Párizsban hangot adott. A testület a közelmúltban négy Hezbollah-tag ellen emelt vádat a 2005-ös Hariri-merénylet ügyében. A patriárka véleménye, miszerint a Törvényszéknek nem szabad “átpolitizáltnak” lennie, az igazságosság elemi kritériuma, ám felfogható akár a Hezbollah-narratíva melletti kiállásként is.
Az ötödik súlypont a palesztin menekültek Izraelbe történő visszatérési jogának támogatása, amely egyszerre a tradicionális maronita magatartás felújítása – hiszen a Bkerké mindig is az évtizedek óta Libanonban tartózkodó, felekezeti arányokat megváltoztató és azokat a szunniták javára billentő palesztinok visszatérése mellett tört lándzsát – illetve a Hezbollah “ellenállási” retorikájával való részleges azonosulás is.
A történelem mindig képes váratlan dolgokat produkálni. A beszédre abban a Franciaországban került sor, amely hagyományosan jelentős gravitásszal bír a maronita közösség történelmében, jelenében és tudatában, és a maronita egyházat helyzetbe hozó államalapítás védnökeként szerepelt, és jelenleg mind markánsabban hallatja a hangját a világpolitika színpadán. Habár a pátriárka beszédének második, harmadik, negyedik és ötödik súlypontja közvetlen kihívást nem jelent a nyugati hatalmak közel-keleti elképzeléseire nézve, az Iránnal és szövetségeseivel, Szíriával és a Hezbollahhal szemben kibontakozó és kiéleződő nemzetközi diplomáciai tendenciák reciprokának mindenképp tekinthetők. Hiszen a nyugati hatalmak, vagyis az Egyesült Államok és az EU a szír vezetésre gyakorolt növekvő gazdasági és diplomáciai nyomás mellett van, teljes mellszélességgel támogatja a libanoni Különleges Törvényszék működését, terrorszervezetként tartja nyílván a Hezbollahot (vagy annak fegyveres szárnyát) és soha nem karolta fel a palesztin menekültek visszatérési jogát.
A beszédből kihallatszó, prioritási eltolódások és magatartás-változások két dimenziós mátrixából kirajzolódhat a térség muszlim kisebbségei és a levantei keresztények közötti, (a politikai iszlám és fundamentalizmus területein megmutatkozó) szunnita előretörést ellensúlyozó szövetség kovácsolásának koncepciója is, főleg a síiták felé tett egyértelmű párizsi gesztusok fénytörésén át nézve. Hogy ez a szál milyen mértékben teszi még áttekinthetetlenebbé a szövetségi rendszerek amúgy is kusza szövedékét a térségben, illetve az, hogy ennek a történelmi beszédnek a jövőben milyen következményei lesznek a világpolitika közel-keleti színterén, az majd később derül ki. Mint ahogy az is, hogy milyen irányt vesznek a szíriai események és a libanoni nemzetközi bíróság ügyészségi-bírósági szakaszai, amely történések a két ország összefüggő viszonyrendszerét tekintve, akárcsak – ahogy a közhiedelem tartja – egypetéjű ikrek esetében, előbb-utóbb mindkét oldalon érzékelhetők lesznek.