Kitekintő.hu

Szlovákia: készül a kisebbségi politika stratégiája

Rudolf Chmel, Szlovákia emberi jogokért és nemzeti kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettese szeptember 27-én a pozsonyi Bôrik Szállóban fogadta Thomas Hammarberget, az Európa Tanács emberi jogi biztosát.

A tanácskozásuk témái közt szerepelt az emberi és kisebbségi jogok, a nemi egyenlőség kérdése, valamint a szlovákiai független emberi jogi intézmények munkája – tájékoztatta a Bummot Sidó Árpád, a kormányalelnök tanácsadója.

A kormány alelnöke a svéd diplomatának elmondta, a hivatala egy éven belül kidolgozza az emberi jogok védelmének és elősegítésének stratégiáját, valamint az ország kisebbségi politikájának koncepcióját.

Az előbbi dokumentummal kapcsolatban Chmel hozzátette, annak kidolgozásában jelentős segítséget nyújthat a Pozsonyban december 5-6-án rendezendő, „Emberi jogok- vissza a lényeghez” elnevezésű nemzetközi konferencia, amely eseményre szóló meghívót átnyújtotta Hammarbergnek.

Az emberi jogi biztos támogatta a felvetést, hogy előzetesen véleményezze a szlovákiai emberi jogi intézmények – köztük a Szlovák Emberi Jogi Központ – reformjáról szóló tervezeteket. Rámutatott, az emberi jogokkal kapcsolatban a közvélemény felvilágosító munkájára van szükség.

Exit mobile version