Kitekintő.hu

Harmadik nemet vezettek be Ausztráliában

Egy nemrég elfogadott törvénymódosítás értelmében az ausztrál útlevelek kitöltésekor immár három nemi hovatartozás közül lehet választani: férfi, nő és „meghatározatlan” – közölte a Guardian. A döntés célja, hogy elejét vegyék a transzszexuális és interszexuális személyek elleni diszkriminációnak.

Az interszexuális, azaz nem a klasszikus értelemben vett férfi, illetve női anatómiai adottságokkal rendelkező, hanem mindkettő jellemzőit magukon viselő emberek ezentúl az „X” kategóriába sorolhatják magukat. A transzszexuálisok, akik a születési nemüktől eltérően, a másik nemhez tartozóként élik meg saját nemiségüket, férfi vagy női identitásukat orvosi nyilatkozattal alátámasztva választhatják meg. Eddig csupán a biológiai nemet megváltoztató műtéten átesetteknek volt lehetőségük az útlevélben szereplő nem megváltoztatására. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában ezt a feltételt már korábban eltörölték.

Az intézkedés nagyban megkönnyíti azoknak az utasoknak a helyzetét, akiknek eddig az útlevélben feltüntetett nemi kategóriája nem egyezett meg a valós nemi jellegével, és ezért őrizetbe vették a biztonságiak – írja az Australian. Amint azt Louise Pratt ausztrál szenátor kifejti – akinek élettársa nőként született, ám ma már férfiként éli életét –, „az X igazán fontos, hiszen sok genetikai kettősséggel rendelkező ember nemi besorolását önkényesen határozták meg születésekor. Az a tény, hogy kiválaszthatják saját nemüket mint ’meghatározatlant’, az emberi jogaik figyelembevételét mutatja”.

Exit mobile version