Site icon Kitekintő.hu

Maláj újságírókra támadtak Mogadishuban

Az eddig nyilvánosságra hozott információk szerint akkor érte támadás az autókat, amikor Mogadishu egyik legforgalmasabb kereszteződésén haladtak keresztül. Az AMISOM közlése szerint az al-Shabab milicistáinak hitték őket. Ugyan eddig nem erősítették meg, de ebben a csomópontban már korábban is történt ilyen eset: akkor az Afrikai Unió Szomáliai Missziójának (AMISOM) kötelékébe tartozó ugandai békefenntartók nyitottak tüzet civilekre (az egyik eset után három katonát kétéves börtönbüntetésre ítéltek)

A szeptember másodikán történt esetről a Szomáli Újságírók Nemzeti Uniója (NUSOJ), az Újságírókat Védő Bizottság (CPJ), a Tudósítók Határok Nélkül (RSF) és az Újságírók Nemzetközi Szövetsége (IFJ) azonnal jelentést tett. A maláj Bernama TV operatőrét, Noramfaizul Mohd Nort akkor érte a halálos találat, mikor a konvoj egy forgalmas kereszteződésen haladt keresztül. Egy másik operatőrt, a szintén maláj TV3-nak dolgozó Aji Saregart a jobb kezén érte találat, akit azonnal korházba szállítottak, majd miután ellátták, hazatért Malajziába.

A baleset után az újságíró-szövetségek élesen kritizálták az AMISOM-ot, mert az országba érkező stábok nem kapnak tőlük golyóálló mellényt, és a nekik juttatott járműveken sem tüntetik fel, hogy a benne utazók a médiához tartoznak. Emellett felszólították a munkáltatókat, hogy megfelelő kiképzés és felszerelés nélkül ne engedjék embereiket Szomáliába.

A 39 éves operatőr idén a második médiamunkás, akit megöltek Szomáliában, ugyanakkor az első maláj újságíró, aki külföldön vesztette életét. Az országban dolgozó stábok ellen nem ritkák a támadások, 2007 óta már 23-an haltak meg ellenük elkövetett merényletekben.

Exit mobile version