Ján Slota (SNS) úgy tartja, ő az utolsó Don Quijote a szlovák politikában, aki hisz a tisztesség és a becsület alapelvében.
„Sajnos aki manapság ilyen fegyverekkel harcol, azt pellengérre állítják, szégyenbe hozzák, hogy bármivel lehányhassák, egy kitaszított válik belőle. De én soha nem térek le erről az útról, ugyanis így neveltek, eszerint érzek” – mondta az SNS elnöke.
Hangsúlyozta, hogy ő mindig megmondja, ha valami fehér vagy fekete, és nem pedig fordítva. „Sajnos a mai politikában mindennapos, hogy a feketéről azt állítják, fehér, a fehéről pedig azt, hogy fekete. Az emberek is inkább meghallják a szép hazugságot, mint a szörnyű igazságot” – fogalmazott.
Úgy véli, a róla alkotott negatív kép egy pszichózis, amit a média vált ki az emberekben. Véleménye szerint bármi is történik vele, a családjával, vagy az SNS-szel kapcsolatban, azt negatív hangsúllyal közlik, és megfeledkeznek arról, amiért dolgoznak, és akiknek segítettek.
„Olyan banális dolgokat húznak elő, mint hogy egy politikus asszonyról azt állítom, hogy kócos, és ez egy nem normális tiszteletlenségként van kezelve, mikor valóban kócos. Erről írnak három hétig” – állítja.
Slota szerint ez azoknak az erőknek a koordinált fellépése, amelyek minden ellen harcolnak, ami nemzeti alapú, hazafias és globalizációellenes. „Pedigez az SNS, amelynek az élén én állok,de az emberekben azt az érzést kell kelteni, hogy ha előkerül az SNS vagy Slota neve, akkor azt gondolják, hogy az az a vulgáris meg az a rossz. Emiatt már nem is szenvedek. Nem állítom, hogy egy angyal vagyok, de az isten szerelmére, nem én vagyok az egyetlen a galaxisban, aki néha iszik…” – így Slota. Hozzátette, hogy ittasan soha nem vezetett, ellentétben néhány kollégájával, akiket rajta is kaptak, de kihasználták helyzetüket.