Musztafa Abdul Dzsalil a líbiai Nemzeti Átmeneti Tanács (NÁT) vezetője, Tripoliba való szombati megérkezésével már jelezte a hazai- és a világ közvéleménye számára egyaránt, hogy a NÁT kész átvenni a kormányzati feladatokat és előkészíteni a 20 hónap múlva esedékes választásokat. Pontos részleteket eddig azonban nem hallhattunk, ezért is volt, – ahogy, a Kolumbia Egyetem professzora, Jonesz Abojob nyilatkozta az al-Jazeerának – „fontos” és „rendkívül időszerű” Abdul Dzsalil keddi beszédje, melyet többezres tömeg előtt mondott a Tripoli központjában található Mártírok-terén.
„Nincs megtorlás, nincs önbíráskodás és nincs elnyomás. Bízom benne, hogy a forradalom nem fog elbukni e dolgok miatt”- mondta Abdul Dzsalil, majd hozzá tette, hogy Líbia egy független iszlám állam, ahol mérsékelt nézetek uralkodnak és a jövőben ennek megfelelően az iszlámon nyugvó saría fog a törvénykezés alapjául szolgálni. A szélsőséges eszméket azonban a kormányzat nem fogja támogatni, érkezzen az jobbról, balról, iszlamistáktól vagy a szekularizáció híveitől. Az országnak a demokratikus úton kell elindulnia.
A Kolumbiai Egyetem szakértője szerint az átmeneti tanács vezetője beszédével megnyugtatta a líbiai nép jelentős részét, akik elutasítják a világias, nyugati típusú államot és az szélsőséges iszlám megoldásokat is, de a jövőre nézve egészen idáig bizonytalanság uralkodott közöttük.
Természetesen az ország átalakulása nem kezdődhet meg, míg Líbia teljes területe nem kerül a NÁT fennhatósága alá. A déli térségben, továbbá több nagyvárosban, úgymint Bani Walidban vagy Szabhában, illetve a Földközi-tenger partján fekvő kikötő városban, Szirteben, továbbra is harcok folynak az ellenállók és a Kadhafihoz hű erők között.