Site icon Kitekintő.hu

Dokumentumfilm Duray Miklós életéről

Kendőzetlen őszinteséggel beszél Duray Miklós szlovákiai magyar politikus saját életéről és pályafutásáról Koltay Gábor fikciós elemekkel átszőtt dokumentumfilmjében. Az alkotás díszbemutatóját szeptember 19-én tarják Budapesten.

A szabadság ára – Korunk szabadságharcosa Duray Miklós 50 éve a célkeresztben című filmről a rendező, Koltay Gábor az MTI-nek elmondta, hogy a két éve elkészült dokumentumfilmet korábban nem merte nyilvánosan bemutatni, Duray Miklós védelme érdekében, mivel a szlovákiai magyar politikus nyíltan beszél több évtizedes közéleti pályafutásáról. „A magyarországi közhangulat egy évvel ezelőtti megváltozása viszont ad egyfajta védelmet” – tette hozzá.

Szerinte Duray Miklós életpályáját nézve a rendszerváltozás óta eltelt két évtized arról is szólt, hogy szlovákiai politikai erők – szlovákok és velük együttműködő szlovákiai magyarok – teljesen kiszorítsák őt a politikai életből. „Duray ma lelkileg megnyomorítva él közöttünk és minimális befolyása van a szlovákiai magyarság sorsának alakítására” – mondta a rendező, aki Durayt „a meg nem alkuvás példaképének” tartja.

Koltay Gábor szerint miközben Szlovákiában a magyarság meggyengítése és elüldözése a cél, „nekünk magyaroknak valahogy élni kell az Európai Unió adta lehetőségekkel, még úgy is, hogy az EU sok esetben kudarcot vallott, és iszonyúan nehéz megvalósítani a határok feletti nemzetegyesítést”.

A rendező elmondta, hogy a film szól arról a két, Duray elleni merényletkísérletről is, amely alig ismert a magyar közvélemény előtt. Továbbá arról, miként akadályozták meg, hogy a kilencvenes évek elején, még Csehszlovákia kettéválása előtt Duray nemzetiségi ügyi miniszter legyen.

A három év alatt, 2009-re elkészült, fikciós elemekkel átszőtt alkotásban Varga Klára, a Budapesti Kamaraszínház színésznője szerepel. A filmben Duray Miklós mellett több mint ötvenen szólalnak meg. Olyan személyek, akiknek köze volt Duray Miklós életéhez 1968-tól napjainkig. A filmben megszólal például egy besúgó is, aki évtizedekkel ezelőtt jelentett Durayról.

Exit mobile version