Site icon Kitekintő.hu

A szlovák kormányfő leváltását kezdeményezik

Az ellenzéki Smer bizalmatlansági indítványt nyújt be Iveta Radičová kormányfő ellen, a Robert Fico vezette párt rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez.

Robert Fico a Smer hétfői elnökségi ülése után elmondta: nem csak a kassai adóhivatal ingatlanbotránya miatt kezdeményezik Radičová leváltását, hanem azért is, „mert a kormányfő összességében képtelen irányítani a kormányt, s ez komoly következményekkel járt Szlovákiára nézve”. Az ellenzéki pártelnök meg van róla győződve, hogy Szlovákia működésképtelenné válik. Példaként az oktatásügy, a honvédelem és az egészségügy helyzetét hozta fel.

Az ellenzéki pártelnök megismételte, hogy Radičová hallgatásával próbálja elkendőzni a kassai ingatlanbotrányt, annak ellenére, hogy „korábban kemény nyilatkozatokat tett” az ügyben.

A Smer képviselői a kedden kezdődő parlamenti ülésszak első napján kész leadni a rendkívüli ülés összehívásához szükséges képviselői aláírásokat. Richard Sulík házelnöknek ezután legfeljebb hét napon belül össze kell hívnia az ülést.

Rado Baťo, a kormányfő szóvivője korábban azt mondta, Radičová a kassai ingatlanbotrányról csak azután nyilatkozik majd, miután Ivan Mikloš pénzügyminiszter visszatér szabadságáról. A tárcavezető vasárnap érkezett meg.

Iveta Radičová kormányfő az ingatlanbotrány kipattanásakor klientelizmusnak nevezte az ügyet. A hat kassai adóhivatal új épületét ugyanis az Adóigazgatóság a Nitra Invest vállalattól akarta bérbe venni, figyelmen kívül hagyva egy más társasággal kötött előszerződést. A Nitra Invest tulajdonosa Ondrej Ščurka, az SDKÚ nyitrai járási főnöke. A miniszterelnök azóta nem nyilatkozott az ügyről.

Az ügy miatt az Adóigazgatóság akkori feje, Miroslav Mikulčík lemondott. Az eredeti tendert megszüntették, s egy újabbat hirdettek. Végül azonban ezt a pályázatot is a Nitra Invest vállalat nyerte. A döntés kihirdetése után Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke azt mondta: az ügy az elejétől a végéig transzparens volt. A tender eredményét azonban több civil szervezet is nagyon élesen bírálta.

A kormányfő leváltásához 76 képviselői szavazat kell a parlamentben. Az ellenzéknek 71 képviselője van. Ha Radičová bukik, az azt jelenti, hogy a jelenlegi kormánynak is vége.

Exit mobile version