Kitekintő.hu

Mindenki aggódva várja a ma délutánt

USA-ra figyel ma a világ, hiszen ma délután, magyar idő szerint 16.00-kor tartja beszédét Ben Bernanke a Fed elnöke a Jackson hole-i jegybanki konferencián, amitől a piac a hét elején még azt várta, hogy valamilyen „újdonsággal” fog előállni a gazdasági lassulás megakadályozására. Egyre többen mondják viszont, hogy a jegybank eszköztára is kimerült, és sokat nem tud tenni a piacok megnyugtatására, legkevésbé pedig a gazdaság stabilizálására. Így kérdéses mit és hogyan jelenthet be Bernanke és mit fognak rá reagálni a piacok. A konferenciával egy időben teszik közzé a második negyedéves GDP adat második olvasatát. Mint ismeretes a második negyedévben a vártnál jóval erőteljesebb fékezés történt az USA-ban, gyakorlatilag azóta van kisebb pánik a piacokon, hogy leállhat az amerikai gazdaság. Ezért ebből a szempontból érdemes lesz figyelni a GDP adatot, hiszen akár módosíthatják is azt a második olvasatban, de a részletek is fontosak lehetnek, hogy melyik szegmensben milyen folyamat zajlott.

Exit mobile version