Kitekintő.hu

Halálos fenyegetések miatt menekült el a békeaktivista

Elhagyta Kolumbiát Piedad Cordoba békeaktivista, egykori szenátor, aki korábban sikeresen tárgyalt a baloldali gerillákkal túszaik szabadon engedéséről. Ügyvédje, Luis Guillermo Perez szerint a folyamatosan fenyegetéseket kapó Cordoba asszony úgy tudja, támadást terveznek ellene azzal a céllal, hogy meggyilkolják – adta hírül a BBC.

A halálos fenyegetések száma azóta nő, hogy jelentős médiavisszhangot váltott ki az a levél, amelyet a volt szenátor szervezete küldött a két legjelentősebb baloldali fegyveres szervezetnek, a FARC-nak, illetve az ELN-nek. Ezekben sürgette a gerillákat, hogy a sikeres tárgyalások érdekében mihamarabb engedjék szabadon még fogvatartott túszaikat.

Cordobát – akit a FARC-hoz fűződő kapcsolatai miatt tavaly 18 évre eltiltottak a közhivatalok viselésétől  – az előző elnök, Álvaro Uribe azzal vádolta, hogy segít a venezuelai elnöknek, Hugo Cháveznek beavatkozni Kolumbia belügyeibe, miután Chávez közbenjárásával sikerült elérnie hat, a FARC által fogvatartott túsz szabadon engedését 2008-ban.

A békeaktivista és az előző elnök közötti viszony ugyanakkor nem csak emiatt vált kimondottan ellenségessé. A kormányzatot a fegyveres erők által elkövetett emberi jogi kihágások, és a jobboldali paramilitáris szervezetekkel való együttműködés miatt kritizáló Cordoba asszony is rajta van azoknak a személyeknek a listáján, akiket Uribe elnöksége alatt a kolumbiai „Biztonsági Igazgatási Főosztály”, a DAS (Departemento Administrativo de Seguridad) illegálisan lehallgatott. Uribe egy kongresszusi bizottság előtti meghallgatáson elismerte, hogy vizsgálatot indíttatott Cordobával szemben, miután az aktivista egyik testőrének meggyilkolásával vádolta meg a kormányt. Az üggyel kapcsolatban nyilatkozó ügyvéd szerint ez utóbbi botrány is hozzájárulhatott a fenyegetések megszaporodásához.

Exit mobile version