Kitekintő.hu

A élelmiszerárak súlyosbítják az afrikai éhínséget

A globális élelmiszerhiány és az alapvető élelmiszerek rekordközeli áremelkedése fokozza az éhínség sújtotta Kelet-Afrikában kialakult humanitárius katasztrófát – adta hírül kedden a Világbank jelentésére hivatkozva a The Guardian brit napilap internetes kiadása.

– A kukorica, a búza, és a cukor ára közel történelmi magaslatokba emelkedett, ez pedig felerősítette az „Afrika szarvát” sújtó szárazság hatásait – olvasható a Világbank frissen közzétett, az élelmiszerárakkal kapcsolatos jelentésében. – Jóllehet az „Afrika szarvában” – különösen a konfliktusokkal és belső rendellenességekkel küzdő Szomáliában – kialakult szükségállapotot az elhúzódó aszályok idézték elő, a már 2008-ban rekordszintre ugrott, s továbbra is ennek közelében lévő élelmiszerárak is hozzájárultak a helyzethez – derült ki a szervezet közleményéből.  A Világbank becslései szerint 12 millió ember szorul sürgős humanitárius segítségnyújtásra a térségben, Szomália egyes területein pedig az ötéves kor alatti gyermekek több mint negyven százaléka súlyosan alultáplált.  A jelentés arra is figyelmeztetett, hogy a bioüzemanyag-gyártás – különösen az amerikai kukorica-etanol termelés – szintén hozzájárult az élelmiszerárak fellendüléséhez. A bioüzemanyag előállítása nyolc százalékkal emelkedett az év első három hónapjában – derült ki a felmérésből.

Az élelmiszerárak júliusban világszerte átlagosan 33 százalékkal voltak magasabbak a tavaly ilyenkor mért szinthez képest, a  kukorica 84 százalékkal, a cukor 62 százalékkal a búza pedig 55 százalékkal lett drágább. Afrikában ráadásul még súlyosabb volt az áremelkedés mértéke: Kampalában, Mogadishuban és Kigaliban megkétszereződött a kukorica ára – mutatott rá a Világbank.

Exit mobile version