Kitekintő.hu

Megölték az „Igazság hangját”

Holtan találták a kedden a Dominikai Köztársaság keleti részén fekvő La Romana városában elrabolt ismert újságírót. A helyi sajtó információi szerint az újságírót négy férfi támadta le az utcán, dulakodtak, majd egy dzsipbe tuszkolták és elhajtottak.

José Silvestre a regionális tévében is vezetett műsort -Az igazság hangja címmel-, amely a drogcsempészet elleni harcáról volt ismert. Az egyik adás alkalmával megvádolta a település ügyészét, hogy kapcsolatai vannak kábítószerkereskedőkkel. Silvestrét az ügyész beperelte rágalmazásért és becsületsértésért, a rendőrség pedig elrendelte előzetes letartóztatását. Hat nap elteltével viszont kiengedték, miután kifizette a közel kétezer eurós pénzbüntetést.

A Dominikai Köztársaság elnöke, Leonel Fernández utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy a bűntény helyszínén személyesen kezdje meg a nyomozást. Több embert őrizetbe vettek, jelenleg a boncolás eredményére várnak. Azt már lehet tudni, hogy az újságírót két hastájéki lövés érte.

Exit mobile version