Kitekintő.hu

Nincs többé nyári diákmunka Kubában

Idén nem fognak a a mezőgazdaságban és termelésben dolgozni a fiatalok Kubában. A döntés a számos gazdasági kiigazító intézkedés egyike, melynek értelmében a kormány “aktualizálni” kívánja a szocialista gazdaság modellt. Minden nyáron több mint egymillió gyerek és egyetemista jutott némi bevételhez ily módon, mára azonban “a körülmények megváltoztak”, és nem éri meg fenntartani a korábbi rendszert.

Illetékesek szerint mindig olyan gazdasági intézkedéseket kell hozni, amilyeneket az adott helyzet megkíván. Ennek jegyében törlik most el a nyári diákmunkát, búcsút mondva a rendkívül költséges nemzeti mezőgazdasági mozgalomnak és az általános költekezésnek ebben a szektorban – nyilatkozta a fiatal kommunisták szakszervezetének egyik tagja.

További tervezett lépések a magánszektor bővítése, megszorítások a közszférában tapasztalt “túlalkalmazás” kiküszöbölése végett, nagyobb autonómia biztosítása az állami vállalatoknak, illetve a szükségtelen állami támogatások és szociális kiadások megszüntetése.

Exit mobile version