Kitekintő.hu

Visszatér a jemeni elnök

A CNN információi szerint vasárnap hazatér Ali Abdullah Száleh jemeni elnök egyhónapos szaúd-arábiai lábadozása után. Mindezt szerdán jelentette be Zaid Thari, Száleh politikai tanácsadója, valamint hozzátette: az elnök egészsége gyorsan javul, az emberek pedig ünnepelni fogják visszatértét. A hazatérés választott dátuma egybeesik azzal a nappal, amikor 33 évvel ezelőtt a korábbi észak-jemeni parlament Szálehet a Jemeni Arab Köztársaság elnökévé választotta.

10-én John Brennan, Barack Obama terrorizmusellenes tanácsadója járt Rijádban az elnöknél, felszólítván őt az Öböl-menti Együttműködési Tanács tervének elfogadására és hatalmának átadására, hiszen ez a jemeni krízis megoldásának egyetlen módja. Brennan átadta az amerikai elnök levelét is, melyben a jókívánságok mellett azt is hangsúlyozta, hogy a két országnak továbbra is együtt kell működnie és fenn kell tartania a jó kapcsolatot a terrorizmusellenes harc sikere érdekében.

Hatalmának átadását az elnök azonban újból elutasította, visszatérte után pedig ismét ő fogja irányítani az országot. „Ő az alkotmányos elnök, és míg szabad akaratából le nem mond, a jemeni nép az utolsó emberig támogatni fogja őt” – mondta Abdu al-Ganadi kormányszóvivő.

Az elnök hazatérése után megkezdődhetnek a tárgyalások az ellenzékkel, hiszen erre Száleh már korábban nyitottnak bizonyult. Abdu Rabu Mansour Hadi alelnök bejelentése azonban, miszerint az elnök a következő választásokig mindenképp hatalmon marad, az ellenzék nemtetszését váltotta ki, így egy időre megakadt a közeledés. Az egyik ellenzéki párt a Haq vezetője, Ahmed Bahri kifejezte elégedetlenségét az Egyesült Államok közbenjárása kapcsán, a politikus szerint ha nem kapnak megfelelő segítséget a rezsim átalakításához, fennáll az újabb polgárháború veszélye.

Exit mobile version