Barack Obama kinevezése óta folytak a találgatások, hogy mit fog kezdeni az új elnök a „megörökölt” afganisztáni háborúval. A 2009-es csapatmegajánlással egy időben Obama kitűzte a céldátumot is, 2011 nyarán el kell kezdeni a katonák létszámának csökkentését. Bár sokan kétségbe vonták, hogy a washingtoni vezetés tartani fogja magát a korábbi ígérethez, Obama szerdán nyilvánosságra hozta a csapatkivonás első részleteit.
Barack Obama 2009 decemberében 30 ezer fővel növelte az afganisztáni fronton állomásozó csapatok létszámkeretét, amelyhez több feltételt is szabott: 18 hónapot kaptak az egységek, ez alatt az al-Kaida megsemmisítésével párhuzamosan képessé kell tenni az afgán biztonsági erőket a katonai-védelmi feladatok átvállalására, támogatni kell a kormányt a tálib felkelők elleni harcban, valamint segítséget kell nyújtani a keleti szomszéd Pakisztán számára az országban található terrorista erők felszámolásához.
Az első feltétel tekintetében az elnök betartotta szavát, hiszen 18 hónappal a csapatmegajánlást követően ismertette a kivonulási ütemtervet: első körben az év végéig tízezer amerikai katona térhet haza otthonába, 2012 szeptemberéig pedig további 23 ezer. A fennmaradó haderő kivonására fokozatosan kerül sor. Ugyanakkor az elmúlt időszakban Hamid Karzai afgán elnök és nyugati szövetségesei oldaláról is elhangzott a további (katonai-) együttműködés igénye, tehát utópikus elképzelés lenne azt a következtetést levonni, hogy hamarosan az utolsó amerikai katona is elhagyja az országot.
Bár az al-Kaida felszámolása nem valósult meg, Oszama bin Laden meggyilkolása igen fontos eredmény a háború szempontjából, hiszen ifjabb George Bush a terrorizmus felszámolása céljából indította el 2001 októberében az első hadműveleteket, a terrorizmus „arca” pedig kétséget kizáróan Oszama bin Laden volt. Ez a siker szorosan összekapcsolódik a pakisztáni kérdéssel, Afganisztán keleti szomszédja számára hatalmas összegeket folyósított az Egyesült Államok a terrorizmus elleni harc nevében, ennek a „befektetésnek” a sikere azonban több mint kétséges, a pakisztáni kormányzat nem képes leszámolni az illegális csoportokkal.
Az afgán haderő fejlesztése szintén dollár milliárdokat emésztett fel, a létszámnövekedés szempontjából lassú fejlődést képes felmutatni az ország, ugyanakkor komoly kétségek merülnek fel a biztonsági feladatok teljes körű átvételével kapcsolatban. Ez a probléma pedig átvezet minket a tálib ellenállók által generált kihíváshoz. A nyugati szövetségesek az elmúlt évben több nagyszabású akciót hajtottak végre a kormányellenes erők megtörése, felszámolása céljából, azonban nem voltak képesek véglegesen meghátrálásra kényszeríteni a harcosokat. A katonai megoldás helyett a békés rendezést sürgetik a szakértők, a háború tíz éves története során számos alkalommal ültek tárgyaló asztal mellé a felek, hol titokban, hol a nagy nyilvánosság figyelő tekintete mellett. Jelenleg is folynak a megbeszélések a szövetségesek és a tálibok között, ezek eredményét még nem lehet előre látni.
Összességében elmondható, hogy az afganisztáni csapatkivonás már régóta a levegőben lógott, sok kritika érte az amerikai vezetést, amiért még mindig nem került pont a konfliktus végére. Mindezek ellenére most mégis azért támadják Obamát, amiért túl gyors ütemben kívánja haza hozni katonáit. Az amerikai vezérkari főnök, Mike Mullen nem is titkolta, hogy Obama terve gyorsabban halad, mint azt a hadvezetés szeretné és kockázatosabb is, ugyanakkor Mullen még így is kiáll a döntés mellett, akárcsak a szövetséges csapatok parancsnoka, David Petraeus. A kockázat ellenére kivitelezhetőnek és teljesíthetőnek ítélték a kitűzött célt, amely összességében nem veszélyezteti a műveletet. Hillary Clinton szintén kiállt az elnök által felvázolt koncepció mellett, hozzátette, hogy Obama rengeteg egymással
konkuráló érdek nyomásának volt kitéve a terv kidolgozásakor. A Pentagon számos nagy befolyással rendelkező tisztségviselője lobbizott az elnöknél annak érdekében, hogy lassabban és fokozatosabban menjen végbe a csapatkivonás. Hamid Karzai afgán elnök szintén azok közé tartozott, akik üdvözölték a döntést; kihangsúlyozta, hogy bízik az afgán fegyveres erők felkészültségében, képesek lesznek a biztonsági feladatok átvételére. Ezzel szemben a tálibok nem változtatnak eddigi stratégiájukon, leszögezték, hogy addig küzdenek a szövetségesek ellen, amíg az utolsó „megszálló” katona is elhagyja az országot. A kormányellenes erőkkel jelenleg is zajló tárgyalások kimeneteléről nyilatkozva Hillary Clinton hozzátette, nem lehetetlen a megbékélés, ugyanakkor még hosszú utat kell megtenni a reális megállapodás részleteinek kidolgozásához. Az európai szövetségesek is üdvözölték csapatkivonásról szóló döntést; német, francia, lengyel és spanyol részről is támogatásukról biztosították az állam- és kormányfők Obamát.
Tehát küszöbön áll a nemzetközi erők afganisztáni kivonulása, amely még így is számos kérdést nyitva hagyott. Nehéz lenne megítélni, hogy az afgán haderő valóban képes lesz-e önállóan ellátni feladatát, egységeik súlyos forrás- és létszámhiánnyal küzdenek, az amerikai kiképzők gyakran panaszkodnak az állomány alacsony színvonalára – a jelentkezők nagy hányada írástudatlan – és a korrupcióra. A tálib felkelőket ugyan meggyengítette az elmúlt évben ellenük folytatott offenzíva, de nem mértek rájuk végzetes csapást. A béketárgyalások kimenete megjósolhatatlan (a háború tíz évében számtalanszor megpróbálta elásni a csatabárdot a két fél), ugyanakkor a párbeszéd nélkülözhetetlen a konfliktus lezárásához. Az afganisztáni krízist nem lehet pusztán katonai eszközökkel felszámolni, a létszámcsökkentés pedig már régóta követelt lépés volt, nem csak az amerikai közvélemény, de az afgán lakosság és a kormányellenes erők részéről is.