Szeptemberben elindul a nemzeti regiszter – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán a Parlamentben.
A kereszténydemokrata politikus a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után újságírók előtt elmondta, hogy a regisztert a közigazgatási és igazságügyi tárca fogja koordinálni. Mint kifejtette, 2500 magyar szervezet nevét ismerik, rajtuk keresztül szeretnék elérni a különböző üzenetekkel a világ magyarságát. Az emigrációban élők nemcsak magyarul, hanem angolul is megkapják majd az üzeneteket, a későbbiekben pedig spanyolul is eljuttatják azokat a dél-amerikaiakra való tekintettel – mondta.
Hozzátette: ennek a jelentősége az, hogy a magyar nemzet történelmi okokból világnemzet lett, amely nemcsak Magyarországon és a Kárpát-medencében él, hanem a világban szétszórtan, és „mi nem mondunk le egyetlen magyarról sem”, azokról sem, akik az emigrációban harmadik-negyedik generációként már nem tudnak úgy magyarul, mint az anyaországiak.
Az egyes minisztériumok még a nyár folyamán elkészítik azokat az üzeneteket, amelyeket saját területükről a magyarság felé szeretnének eljuttatni – mondta. Közölte azt is, felkérte a tárcákat, hogy „belátható időn belül” gyűjtsék össze azokat a jogszabályokat, amelyek a határon túl élő, de már magyar állampolgárságúakra vonatkozhatnak. Ezeket szeretnék áttekinteni, hogy az egyes kedvezményekből, támogatási formákból ők is részesülhessenek.
Semjén Zsolt az ülés után szolidaritását és együttérzését fejezte ki a gyulafehérvári magyarokat ért atrocitás miatt. Úgy fogalmazott: a katolikus rektort brutálisan bántalmazták magyarsága és egyházhoz tartozása miatt. Leszögezte: Magyarország és személyesen ő is, mélységesen elkötelezett a román-magyar együttműködés mellett, mindkét országnak nemzeti érdeke a legszorosabb együttműködés.
Az elmúlt időszakban nagy lépéseket tettek a bizalmi alapon való együttműködésre, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lennének problémák, s példaként említette a házsongárdi temető magyar sírjainak meggyalázását, illetve ezt a nyilvánvalóan etnikai, „esetleg vallási hátterű akciót Gyulafehérváron”.
Az együttműködés érdekeit azt szolgálja, ha a román hatóságok hathatós lépéseket tesznek az ilyen esetek megakadályozására és a felelősök megbüntetésére, a temető sírjainak védelmére – mondta. Kitért arra is, hogy Magyarország elkötelezett Románia schengeni csatlakozása mellett, s az, hogy ez ilyen előre haladott állapotban van, Magyarországnak meghatározó szerepe van. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta, az ülésen tájékoztatót tartott Ulicsák Szilárd miniszteri biztos a hamarosan a Bethlen Gábor alap keretében működő nyilvántartási rendszerről.
Ebben minden olyan támogatás, ami határon túlra kerül megtalálható lesz – mondta, hozzátéve: arra hívták fel az egyes tárcákat, hogy a náluk működő különböző támogatásokat tüntessék fel ebben a rendszerben. Mint kiemelte: pontosan szeretnék látni, mely területeken vannak párhuzamosságok, illetve hol van még szükség esetleg plusz támogatásokra.