Site icon Kitekintő.hu

Fico az előrehozott választások mellett

Robert Fico a köztévé vitaműsorában kijelentette, pártja támogatna egy esetleges előrehozott választásokat. El is mondta, miért.

„Más út nem is létezik. Nem hiszem, hogy a kormány rekonstrukciója hatékony lenne” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy csak a parlamenti választások jelenthetnek megoldást, hogy előrehozott vagy rendes választások lesznek, azt viszont egyelőre nem lehet tudni.

Fico azt hangoztatta, hogy egy világos alternatívát akarnak kínálni, és egy erős ellenzék szeretnének lenni. Ha előrehozott választások lennének, akkor úgy, ha pedig 2014-ben, akkor pedig ahhoz igazodnak. 

Vitapartnere, a KDH-s Pavol Abrhan a műsorban megjegyezte, hogy egy év telt el a választások óta, amelyen az emberek úgy döntöttek, hogy más kormányt akarnak, mint ami azt megelőzően tevékenykedett. Szerinte a jelenlegi kormány is rendelkezik azokkal az ambíciókkal, amelyek alapján kibírná a négy évet. „Ezért léptünk be ebbe a koalícióba, hogy tárgyaljunk a partnereinkkel és teljesítsük a kormányprogramot, valamint a választási programunk lehető legnagyobb részét” – jelentette ki Abrhan.

Exit mobile version