Site icon Kitekintő.hu

A Smer az EP-ben támadja a magyar alkotmányt

Francia és román képviselőkkel karöltve a Smer EP-kéviselő arra kérik az Európai Bizottságot (EB), foglaljon állást az új magyar alkotmánnyal kapcsolatban, összhangaban van-e az európai joggal.

„A szlovák kormánynak kéne cselekednie, de semmi nem történik. A kormány, a külügyminisztérium és a miniszterelnök-asszony sem cselekednek, ezért írásban kértük az Európai Bizottságot, hogy foglaljon állást az új magyar alkotmánnyal kapcsolatban” – jelentette ki pénteken Pozsonyban Boris Zala, a Smer EP-képviselője.

Zala továbbá informált arról, hogy az Európai Parlament (EP) ezen a héten is tárgyalt a magyar alkotmányról, és jövő héten is folytatódnak az egyeztetések, melyek állásfoglalás kiadásával fognak végződni. „A Velencei Bizottság álláspontjára várunk” – tette hozzá. Elmondása szerint az EP-képviselőknek 3 területen van problémájuk a Fidesz alkotmányával. Az egyik a magyar alkotmány nem demokratikus módon történt elfogadása, a második terület az alapvető emberi jogok megsértése és az államhatalom nem demokratikus elosztása, a harmadik pedig a Magyarország határain túl élő magyar kisebbségekkel való visszaélés, és az őket megillető kollektív jogok problémaköre. „Számunkra a harmadik a leglényegesebb probléma” – hangsúlyozta Zala.

A Smer euroképviselője elmondta, a magyar alkotmányt az EP összes frakciójából kritizálták, ráadásul azok a magyar képviselők is kemény szavakkal illették, akik nem a Fidesz „színeiben” kerültek az Európai Parlamentbe. Boris Zalát meglepte, hogy a szlovák KDH EP-képviselői nem hallatták hangjukat a magyar alkotmánnyal kapcsolatban, és nem védték Szlovákia nemzetpolitikai érdekeit.

Exit mobile version