Kitekintő.hu

Megszerveznék az egységes magyar oktatást

A Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt hétfőn Budapesten, az Óbudai Egyetemen.

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese a Kárpát-medencei felsőoktatás magyar képviselőinek részvételével tartott EU-Ped 2011 pedagógusnapi ünnepségen azt mondta: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték; senki nem adhatja az egyetemes emberiségnek azt az értékgazdagságot, amit a magyar nyelv, a magyar kultúra és történelem.   Semjén Zsolt hangsúlyozta: nekünk, magyaroknak az egyetemes emberiséggel szembeni kötelességünk a saját magyarságunk megőrzése, ezért fontos, hogy a Kárpát-medencei magyar oktatás ne elszigetelt, atomisztikus darabokból álljon, hanem egységes és élő legyen. Kitért arra is, hogy a történelem viharai szétszaggathatták a nemzetet, de ettől még nyelvileg, kulturálisan, szellemileg „egy valóság vagyunk” – írja az MTI.

Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára köszöntőjében arról szólt: azon munkálkodnak, hogy a Felvidéken és Kárpátalján is legyen egy-egy akadémiai bizottságuk. Ha nincsenek tanárok, nincsen jól képzett ifjúság – hangsúlyozta.

Exit mobile version