Site icon Kitekintő.hu

MOL: keserédes horvát nyár

Fokozódik a feszültég a horvát pénzügyi felügyelet és a MOL között, miután az előbbi büntető eljárást indított a magyar vállalat, illetve annak „felelős személyei” ellen, piaci befolyásolás vádjával, ami az INA részvények decemberi felvásárlásánál történt a hatóság közleménye szerint. A HANFA, horvát felügyelet tegnap határozatlan időre meghosszabbította az INA részvények kereskedésének felfüggesztését, szintén piaci befolyásolásra hivatkozva. A közlemény nem részletezi, hogy pontosan milyen vádat emel a Mol ellen, a kiadott nyilatkozat annyit hangsúlyoz, hogy a piacbefolyásolás 1-től 5 évig terjedő börtönbüntetést von maga után, míg a csalásért 1-től 8 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Korábban is súlyosbodtak már a feszültségek a horvát szervek és a magyar társaság között, miután a kormány által delegált INA felügyelő bizottsági tag szerint felül kell vizsgálni azt a szerződést, amely alapján szerzett tulajdon többséget a magyar vállalat a horvát cégben még 2009-ben. A horvát kormány ráadásul egy vizsgálatot is kezdeményezett a MOL menedzsment jogainak gyakorlásával kapcsolatban. Egyelőre nem gondolnánk, hogy a MOL részesedése az INA-ban veszélybe kerülne, inkább csak politikai csatározásokról van szó, amit részben a közelgő választások miatt erőltet a horvát fél, ugyanakkor negatív hír, hogy a konfliktus eszkalálódhat, és várhatóak is még további fejlemények.

Exit mobile version