Kitekintő.hu

Nem a melegfelvonulásra

Moszkva vezetése kedden hivatalosan is betiltotta a városban tervezett melegfelvonulást. Bár április végén az orosz LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) szervezetek hatalmas mérföldkőként ünnepelték, hogy május 28-án megrendezésre kerül az első moszkvai Meleg Büszkeség Napja, úgy tűnik, most mégis csalódniuk kell.

A RIA Novosztyi hírügynökség szerint az orosz fővárosban általánosan nagy az ellenérzés a felvonulással szemben. Jurij Luzskov, Moszkva egykori polgármestere egyszerűen „sátáninak” bélyegezte az eseményt, de a jelenlegi polgármester, Szergej Szobjanyin „sem örülne neki igazán”, saját bevallása szerint. A különböző vallási csoportok és a szélsőséges nacionalisták eddig is támadták az orosz Pride-ot, és amikor lehetőségük volt rá, fizikailag is igyekeztek elrettenteni a melegeket a demonstrációtól. Az LMBT érdekvédelmi csoportok ugyanis már többször megkísérelték engedély nélkül megszervezni a felvonulást, ebben azonban az ellentüntetők támadása és a rendőri intézkedés mindannyiszor megakadályozta őket.

Idén a sok beérkezett panaszra hivatkozva tiltja be a város a felvonulást, derült ki Ljudmila Sevcova polgármester-helyettes nyilatkozatából. A panaszok a már említett vallási és ultranacionalista csoportoktól, valamint a Moszkvai Szülők Bizottságától érkeztek. Az Amnesty International erősen kritizálta az intézkedést, és sürgette a hatóságokat, hogy vonják vissza döntésüket. A szervezet európai és közép-ázsiai programjának vezetője határozottan kijelentette, hogy „az úgynevezett közerkölcsi aggályok semmiképpen nem jogosíthatnak fel a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) csoportok szabadságának kifejezésének korlátozására.”

Exit mobile version