Site icon Kitekintő.hu

Erdélyi lány az Európai Néppárt logóversenyének döntőjében

Három másik pályázóval szállt harcba egy csíkszentsimoni lány, Boga Emese, az Európai Néppárt ifjúsági szervezete által meghirdetett logótervezési verseny döntőjében. Az a pályamunka nyer, amelyet a legtöbben „lájkolnak” a Facebook közösségi portálon, ahol május elsejéig lehet szavazni.

Emese az Európai Néppárt (EPP) ifjúsági szervezete által meghirdetett logótervezési pályázatára küldte be munkáját. A versenyt a párt létrejöttének 35. évfordulója alkalmából szervezték. A négy tagból álló zsűri a döntőbe az Emese által tervezett logót is beválasztotta. A négy döntős logót közönségszavazásra bocsátották, az nyer, aki a legtöbb „lájkot” kapja a Facebookon.

„Jelen pillanatban lázasan próbálom népszerűsíteni a logót, hisz minél több szavazatra van szükségem. Az eredményt május 2-án hirdetik ki, tehát május 1. éjfélig lehet szavazni. Minden egyes kis Ťlájkť számít” – mondta Emese.

Az erdélyi összefogásról már van jó példa: a csíkszentléleki hárs esete, hiszen a szavazók által vált az Év Fájává Európában. Most egy csíkszéki lány által tervezett logó lehet az Európai Néppárt hivatalos emblémája, ennek érdekében a következőképpen lehet szavazni:

A Boga Emese által tervezett logóElőször az Európai Néppárt Facebook-oldalán kell a Like vagy a Tetszik gombra kattintani, majd Boga Emese-Margit munkáját kell „lájkolni”, ezen az oldalon.

Jelenleg Emese 531 szavazattal vezet a 200 „lájkot” összesítő Fetanis Ioannis nevű, feltehetően görög versenyző előtt. A nyertes logót júniusban, az Európai Néppárt évfordu- lójának ünnepségén mutatják be Brüsszel- ben, majd azt a 2011-es év folyamán az EPP minden felületén használni fogják.

Exit mobile version