Kitekintő.hu

Éhségsztrájkba kezdett a volt ukrán belügyminiszter

Éhségsztrájkba kezdett Jurij Lucenko volt belügyminiszter, mivel a bíróság meghosszabbította  előzetes letartóztatását. Lucenko 2010. decembere óta van fogdában. Lucenko kijelentette, hogy addig fog éhezni, ameddig szervezete bírja.

Mint ismeretes, a bíróság határozatot hozott arról, hogy Lucenko előzetes letartóztatását ügyészségi előterjesztés alapján május 26-ig hosszabbítsák meg – írja a Tsn.ua internetes hírportál.

A bíróság elutasította a belügyminiszter ügyvédének és pártképviselők azon kérelmét, hogy kezesség ellenében bocsássák szabadon Lucenkót, ezenkívül a bíróság kijelentette, hogy az ügyben illetékes nyomozó érvelése elegendő ahhoz, hogy Lucenko előzetes letartóztatását meghosszabbítsák május 26-ig.

Jurij Lucenkót, aki 2005 februárjától 2006 decemberéig, majd 2007 decemberétől 2010 januárjáig volt a belügyi tárca vezetője, „a jogi eljárás megsértésével” vádolják, azzal, hogy sofőrjét alkalmazva „több mint 40 ezer hrivnya (3600 euró) veszteséget” okozott az államnak.

Exit mobile version