Szerdán az adai községi képviselő-testület szavazattöbbséggel elfogadta a Nemzetek Közötti Kapcsolatügyi Tanács záróhatározatát, és ezzel elítélt a Damjanich-emlékművel kapcsolatos mindennemű provokációt. Stanka Mihajlov, a Szerb Haladó Párt képviselője ugyanakkor kitart amellett, hogy Damjanich János szobrának nincs helye Ada központjában, és nem tekinti lezártnak az ügyet.
Az NKK Tanácsa javasolta továbbá, hogy Ada polgármestere hívjon össze egy találkozót a községi pártok képviselőivel, és tárgyalják meg az ügyet. Az ülésen megállapították, hogy ennek a határozati pontnak már eleget tettek, megtartották az ülést. A harmadik pontban pedig elfogadták azt a kitételt, amely a nemzetek közötti összhang megőrzésére vonatkozik.
A Községi Tanács az öt javaslatrészből hármat támogatott, és javasolta ezek elfogadását a képviselő-testületnek – nyilatkozta a Magyar Szónak Csonka Áron, a képviselő-testület elnöke. Mi ezt megtettük, és a záradék elfogadásával valójában pontot tettünk mindazoknak a szerencsétlen eseményeknek a végére, amelyek a községünkben történtek. Bebizonyosodott, hogy minden törvényes, a képviselő-testületi döntés meghozatala jogszerűen történt, az engedélyek kiadása úgyszintén. Az egész dombormű felállítása a legjobb szándékkal indult – tette hozzá.
A két el nem fogadott pont közül az egyik értelmében az eljárást a tartományi és köztársasági szerveknek kellett volna kivizsgálniuk, procedurális hibát keresve. Az ajánlott másik pont szerint az igazságügyi szervekkel ellenőriztették volna, hogy állt-e szándékában valakinek a nemzetek közötti gyűlöletkeltés.
Tévedni emberi dolog. El kellene ismerni, hogy tévedés történt, és minden erővel azon dolgozni, hogy megoldást találjunk – hangzott el Vén Mihály, az NKK Tanácsa elnökének felszólalásában. – Ezt az emlékművet nem csupán a magyarok számára állították fel. Nem szabad engedni, hogy tovább mérgesedjen a helyzet, erre nincs szükség. Szerintünk a községben jók a nemzetek közötti viszonyok, sőt kiválóak. Nagyon szeretnénk, ha minden félnek ez lenne az álláspontja – mondta többek között a bizottság elnöke.Stanka Mihajlov az ülésen több ízben is panaszt emelt a fordítás hiányosságaira, valamint továbbra is azt kifogásolta, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást az ügyben
Ők azt bizonygatják, hogy az előírásoknak megfelelően jártak el a községi határozat meghozatalakor, és ezzel én nem vitatkozom – nyilatkozta a képviselő asszony. – De léteznek magasabb szervek is a községi döntéshozóknál. Pillanatnyilag nem tudom bizonyítani, de tudomásom van arról, hogy az emlékművet a Putevi Srbije közvállalat tulajdonában lévő területen állították fel, és az ő beleegyezésüket nem kérték. Számukra itt az ügy megoldódott, számunkra nem. Az országos ügyészséghez, a tartományi ombudsmanhoz és a kulturális minisztériumhoz fogunk fordulni, átadunk minden iratot, ami a birtokunkban van, folytatjuk az aláírásgyűjtésünket is. Május folyamán nyilvános vitát fogunk szervezni, amelyre meghívunk történészeket és jeles személyeket is, akik nem a nemzetek közötti gyűlöletet szítják, hanem bebizonyítják, hogy nekünk van igazunk – hangzott el.
Az ülésen úgy fogadták el az emlékmű felállításáról szóló javaslatot, hogy Damjanich nevét ki sem ejtették – mondta el Gyüre Béla, a VMDP helyi szervezetének elnöke. – Én ezt szóvá is tettem, Bilicki elnök úrhoz szegezve a kérdést, mivel az ő aláírása volt a dokumentumon. Kértem rá magyarázatot, és ő mosolyogva kiment, szinte lenézően közölte, hogy Budakalász ajándékáról van szó. Ennek ellenére úgy gondolom, az emlékműnek helye van Adán, Damjanich a szabadságharc hőse, akire sok szerb is büszke.
Bilicki Zoltán, Ada polgármestere azonban ezúttal sem kívánt nyilatkozni az ügyben. Úgy gondolom, hogy a kkt meghozta a megfelelő döntést – nyilatkozta a Magyar Szónak Világos Tibor alpolgármester. – Tiszteletben tartottuk a bizottság által tett javaslatokat, szinte egyhangúlag döntöttünk, és a képviselő asszony magára maradt ezzel az ajánlattal. A háttérben vannak olyan személyek, akik ezt az egészet elindították, de erről nem szeretnék többet mondani. A régmúlt árnyékai vetülnek rá az előttünk álló választásokra. A szobor áll, és állni is fog.