Kitekintő.hu

Életbe lépett a francia burka-törvény

Április 11-én hatályba lépett a tavaly nagy viták után elfogadott burka-törvény. A rendelkezés tiltja az egész arcot elfedő fátyol, a burka vagy a nikáb közterületen történő viselését, az arcot szabadon hagyó fátyol, a hidzsáb viselése továbbra is megengedett. Szakértői becslések szerint mintegy 2000 francia nő hord immár törvénybe ütköző fátylat. A törvényt be nem tartókat 150 eurós büntetés megfizetésére, illetve esetenként állampolgári ismeretekről szóló tanfolyam elvégzésére kötelezik. A fél évvel ezelőtt elfogadott törvény akkor most az akkornál jóval feszültebb helyzetben, röviddel egy nagy felháborodást kiváltó kormánypárti iszlám-vita után és a szélsőjobboldal soha nem látott megerősödése közepette lép életbe.

A törvény hatályba lépését követő első napok folyamán néhány békés iszlám tiltakozás mellett a rendőr-szakszervezetek is felemelték a szavukat annak gyakorlati megvalósíthatóságát illetően. Egy nyilvánosságra került rendőrségi belső szabályozás alapján a járőrnek szigorúan tilos saját kezűleg, erőszak alkalmazásával eltávolítani a fátylat, mindössze kérheti vagy felszólíthatja a szabálysértőt a szabálysértés megszüntetésére, illetve személyazonossága igazolására, amely nyilván csak a fátyol eltávolításával lehetséges. „Túl azon, hogy a személyazonosítás elvégzése már önmagában nehézségekbe ütközik, a fátylak teljes tiltásának alkalmazása eleve szinte elhetetlen a népes iszlám közösségű kerületekben” – nyilatkozta egy egy rendőri szakszervezeti vezető.

Claude Guéant belügyminiszter a viták elleénre hajthatatlannak mutatkozik: „a törvény be lesz tartatva, mert nagyon fontos alapelvek mentén született meg, és nem véletlenül kapta mag a nemzetgyűlés szinte egyhangú támogatását” – mondta a Sarkozy legbelsőbb bizalmasának számító politikus.p { margin-bottom: 0.21cm; }

Exit mobile version