Kitekintő.hu

Alkotmánybírósághoz fordulnak a kétnyelvű anyakönyvek kérdésében

Áttanulmányozva a kétnyelvű anyakönyvekre vonatkozó jogszabályokat, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) keresetet fog beadni a Szerb Köztársáság Alkotmánybírósághoz a kisebbségek szerzett jogai csorbítása miatt, olvasható a pártnak a Vajdaság Mához eljuttatott közleményében.

„Követelni fogjuk, hogy tegyék lehetővé az anyakönyvi események kétnyelvű beírását. Ugyanis, a 2009-ben meghozott, Anyakönyvekről szóló törvény 16. szakasza csak szerb nyelvű és ciril írásmodot irányoz elő az anyakönyvek vezetésére. Az előtte hatályban lévő 1990/91 törvény, és e törvény alapján kidolgozott szabályzat lehetővé tette a kétnyelvű anyakönyveztetést és az anyakönyvi kivonatok kiadását is. Tehát nem csak a személynév használatára és a rubrikák kétnyelvű kiírására korlátozott, mint a most hatályban lévő törvény, illetve a törvény szellemében kidolgozott szabályzat. Ezért, véleményünk szerint, ez a rendelkezés visszaépést jelent a nemzeti közösségek jogainak megvalósítása terén, amit a Szerb Köztársaság Alkotmánya nem engedélyez” – tartalmazza a VMDK közleménye.

Exit mobile version