A baloldal jelöltjei kapták a legtöbb szavazatot a kantoni választások vasárnapi első fordulójában. Történelmi eredményt ért el a szélsőjobboldali Front National. A zöldek is jól szerepeltek.
Franciaországban vasárnap tartották a kantoni választások első fordulóját. Az önkormányzatoknál nagyobb de a megyéknél kisebb ún. kantonok képviselőjelöltjeit közvetlenül, egyszerű többségi választással szavazzák meg. A győztes jelöltek alkotják meg az általános megyei tanácsot, amely több közigazgatási feladatot is ellát. Egy tavalyi választási reform következtében a megyei testületek összetételéről külön döntő voksolásra idén került sor utoljára, 2014-től már csak egy, területi képviselőt választanak, aki a megyei és a régiós testületben is képviseli a kantont.
Az első fordulóban rendkívül alacsonynak számító, 45%-os részvételi arány mellett a legnagyobb ellenzéki párt, a baloldali PS jelöltjei szerepeltek a legjobban: átlagosan a szavazatok 25%-át szerezték meg. A pártok versenyében Sarkozy elnök pártja, a jobbközép UMP lett a második, 16%-os eredményével éppenhogy megelőzve a harmadik helyre befutott, rendkívül erősnek számító, 15,26%-os eredményt produkáló szélsőjobboldali Front Nationalt (FN). A negyedik helyen a 8,3%-kal a balközép erőkkel együttműködő zöldek végeztek. A szavazatokat a támogatási és visszaléptetési stragégiák összeadva a 50%-kal vezet a baloldal, az elnök mögött álló jobbközép 30%-ot, a szélsőjobb pedig 16%-ot szerzett.
A zöldek Martine Aubry, a győztes PS főtitkára visszafogottan nyilatkozott: gratulált pártja már mandátumot szerzett politikusainak, de további munkára szólított fel. Nyilatkozatában aggodalmát fejezte ki a szélsőségesek megerősödése miatt, amelyért újfent a gyenge kormányzati politikát, és a jöbbközép szerinte olykor a szélsőségesek kegyeit kereső kommunikációját tette felelőssé.
Az UMP elnöke, Jean-François Coppé elsősorban az alcsony részvétellel magyarázta pártja gyenge szereplését. A várakozások ellenére nem szólított fel a szocialista jelöltek támogatottságára azokban a kantonokban, ahol nem került UMP-s politikus a második fordulóba, és a PS az FN-lal csap össze.
A szélsőjobboldal elnöke, Marine Le Pen történelmi eredménynek nevezte az FN sikerét. Mint mondta az ilyen, helyi szintű választások sosem kedveztek pártjának, most mégis sikerült jó eredményt elérnie. Reményét fejezte ki, hogy a szélsőjobb jelöltjeinek néhány kantonban sikerül győzelmet aratniuk, és a párt történetében először lesznek FN-os képviselők a megyei testületekben. Erre minden esély megvan: a szélsőjobbolal jelöltjei 311 kantonban maradtak állva.