Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke szerint a határon túli magyarság helyzete sok tekintetben még nehezebb, mint a rendszerváltozás előtti időkben.
Péntek délelőtt a Magyar Koalíció Pártja (MKP) pozsonyi székházában tett látogatást az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, dr. Lomnici Zoltán, és a szervezet ügyvezető igazgatója, Szunai Miklós. Az MKP részéről Berényi József országos elnök és Bárdos Gyula OT-elnök vettek részt a tanácskozáson, melyet sajtótájékoztató követett. Ezen mindkét fél elítélte a kassai Esterházy-szobor meggyalázását.
A Vajdaság Ma portálnak nyilatkozva Lomnici Zoltán elmondta: „Az Emberi Méltóság Tanácsa politikamentes szervezet. Berényi Józsefhez, illetve az MKP-hoz mint a felvidéki magyarság hiteles vezetőjéhez, illetve pártjához érkeztünk a Felvidéken élő emberek jogai áttekintése céljából. Tájékoztattuk az MKP-t arról, hogy mélyen felháborít bennünket, valamint a magyar közvélemény az, hogy Esterházy János kassai szobrát az avatásakor, a sajtónyilvánosság előtt meggyalázták. Egy olyan ember emlékművét, aki nagyon sokat tett a magyarságért, és egyedüliként nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. Néhány nappal ezelőtt a Vereckei-hágónál jártunk. Megkoszorúztuk a megrongált emlékművet. Úgy látjuk, a határon túli magyarság helyzete sok tekintetben még nehezebb, mint a rendszerváltozás előtti időkben. Ez az európai uniós körülmények között, a 21. században elfogadhatatlan.”
Berényi József elmondta, nagyon örül annak, hogy egy ilyen tekintélyes civil szervezettel működhet együtt az MKP. Ennek már az első gyakorlati lépéséről is egyeztettek. Dunaszerdahelyen egy koncert megszervezésére kerül sor – az emberi méltóság jegyében. Az Esterházy-szobor meggyalázása jól mutatja szlovákiai realitásokat. Esterházy János gondolatiságát a szlovák közvélemény a mai napig nem dolgozta fel Esterházyhoz méltó módon. Ennek többek között az az eredménye, hogy az MKP-n kívül Szlovákiában semmilyen más politikai erő nem reagált Esterházy szellemiségének megcsúfolására.Az Emberi Méltóság Tanácsának vezetőségi tagja, Oláh György, USA-ban élő magyar Nobel-díjas tudós. Számos ismert tagja van még a civil szervezetnek, mint például Erdélyi Géza (alelnök) püspök, Jókai Anna és Kányádi Sándor (alelnök) író, Tőkés László politikus, Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője, Buzánszky Jenő labdarúgó.