Kitekintő.hu

Előretörtek a kormányerők Líbiában

Jelen pillanatban úgy tűnik, előnyhöz juthatnak a kormányerők Líbiában, írja a Reuters. Kadhafi katonái, akik teljes légifölénnyel rendelkeznek, illetve a páncélozott járművek terén is komoly előnyben vannak a rosszul felfegyverzett felkelőkkel szemben ma reggel partra szálltak az egyik legfontosabb olajkikötőben, Rasz Lanufban.

A felkelők közlései szerint péntek reggel négy hajóból mintegy 200 katonát tettek partra a kormányerők a város partjainál, és a védők nem tudják tartani a rohamot. A Reutersnek nyilatkozó kormányellenes fegyveresek elmondták, mintegy 150 kormánykatonát és három tankot láttak a városközpontban. A felkelők visszavonulnak, a város nagyobb részét már a Kadhafihoz hű erők ellenőrzik.

A reggeli offenzíva az ország más részein is folytatódik: Bregát repülőgépekről bombázták a kormányerők, míg Zavíja városa, amelyet éjjel még megpróbáltak visszafoglalni a felkelők mára ismét Kadhafi katonái kezében van. Szemtanúk szerint nagyok sok a halott, nők és gyermekek is vannak az áldozatok között. Egyelőre úgy tűnik, igaza lesz Szaif al-Iszlam Kadhafinak, aki a tüntetések kezdetekor véres megtorlást ígért az engedetlen tömegeknek.

Exit mobile version