Kitekintő.hu

Palesztin rakétatámadás a Negev fővárosa ellen

2009 óta először érte rakétatámadás a Gázai-övezettől mindössze 35 kilométerre fekvő Beer-Shevát. Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácshoz fordult, miközben légiereje megtorló támadásokat hajt végre palesztin célpontok ellen.

Szerdán az esti órákban, néhány másodperccel a rakéta becsapódása előtt megszólalt a sziréna Beer Shevában, majd robbanás hangja hallatszott. Egy, a mindössze 35 kilométerre fekvő Gázai-övezetből kilőtt rakéta csapódott be a város lakott területére. Sérültekről nem érkezett jelentés, négy helyi lakost kezelnek, mert sokkot kaptak. Egy másik rakéta, a város mellett található Netivot településére hullott; károkat nem okozott.

„Hallottunk egy erős szélfúvásra emlékeztető hangot, aztán a vörös riasztás szirénáját. Minden hallgató a lépcső felé futott, és meghallottuk a robbanást.” – nyilatkozta a beer-shevai Ben-Gurion Egyetem egyik hallgatója a Haaretz izraeli napilapnak.

Ez volt az első eset, hogy a 2009-es gázai hadműveletek óta támadás érte a Negev fővárosának tartott sivatagi várost. Palesztin szélsőségesek rendszerint kezdetleges és pontatlan rakétákat és gránátokat lőnek ki a Gázai-övezet melletti izraeli településekre. A kínai gyártmányú, nagyobb hatótávolságú, 122 miniméteres Grad rakétákat sokkal ritkább esetben használják, de akkor is rendszerint az övezettől 10 kilométernyire található izraeli kikötővárosra, Ashkelonra célozva.

Az övezet mentén az erőszak az új vezérkari főnök, Benny Gantz déli túrája után újult ki. Kedden reggel két robbanószerkezetet aktiváltak a biztonsági kerítés mellett járőröző katonák mellett. A katonák ágyútűzzel válaszoltak, tizenegy palesztint, köztük az Iszlám Dzsihád fegyvereseit megsebesítve. Majd az izraeli légierő Gáza-város keleti részén megtorló csapásokat hajtott végre. A szerda esti rakétatámadást követően az izraeli légierő ismét a levegőbe emelkedett, számos célpontot támadva az övezet mentén. Palesztin források szerint éjféltől minden órában izraeli gépek hangját hallotszott.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint a támadásokért az övezetet uraló Hamaszt tartják felelősnek, még akkor is, ha más szervezetek fegyveresi követték el a támadásokat. A rakétatámadást követően Izrael ENSZ-hez akkreditált nagykövete, és az izraeli külügyminiszter is a ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult, hogy az ítélje el a nemzetközi jogot sértő terrorista támadást.

Exit mobile version