Site icon Kitekintő.hu

Sarkozy ellen tüntet a francia igazságszolgáltatás

Napok óta Sarkozy elnök ellen sztárjkolnak a francia bírók. A mostanihoz hasonló mértékű mozgósításra korábban nem volt példa a francia igazságszolgáltatás történetében. A tiltakozás azután robbant ki, hogy az államfő a nantes-i bírók és rendőrök hibájáról beszélt egy fiatal lány közelmúltbeli, különösen kegyetlen meggyilkolása kapcsán. A bűncselekmény első számú gyanúsítottját, bizonyos Tony Meilhont ugyanis nem sokkal az esetet megelőzően helyezte feltételesen szabadlábra a nantes-i bíróság. Az államfő és több kormánypárti politikus szerint az igazságszolgáltatás felelőssége nyilvánvaló, s határozott felelősségrevonást sürgetnek, míg a bírók azzal védekeznek, hogy a gyanúsított korábban egészen más természetű és súlyú bűncselekmény, autólopás miatt volt elítélt.

Sarkozy elnök elmarasztaló szavait követően a nantes-i ítélőtábla védelmébe vette az érintett bírókat, és részleges munkabeszüntetést hirdetett. A bírósági tárgyalások többségét bizonytalan időre elhalasztják, csak a legsürgősebb ügyekkel foglalkoznak. A tiltakozáshoz az elmúlt napokban rengetegen csatlakoztak: a helyi kezdeményezés rövid idő alatt országos méreteket öltött. Csütörtökre Franciaország százkilencven bírósága közül mintegy százhetvenben tartottak részleges munkabeszüntetést, több helyütt, köztük Párizsban, az Igazságügyi Minisztérium épülete előtt utcai megmozdulásra is sor került. A tiltakozók a konkrét ügyben méltatlannak tartják a bíróságokat és a bírói szakmát ért támadást, s úgy gondolják az elnök az ő kárukra kívánja növeli a népszerűségét. Másrészt megmozdulásukkal a francia igazságszolgáltatás európai összehasonlításban kirívó mértékű alulfinanszírozottságára is fel kívánják hívni a figyelmet.

Exit mobile version