A pozsonyi Koalíciós Tanács tegnap esti ülésén elfogadta a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd között létrejött megegyezést a kettős állampolgárság kérdéskörével kapcsolatban.
„Ez a KDH és a Híd közti megegyezés eredménye a hatályos törvények módosításával kapcsolatban, hogy ne büntessék a polgárokat“ – mondta Iveta Radičová kormányfő a több mint ötórás tanácskozás után.
A KDH és a Híd megegyezett, hogy a kereszténydemokraták is támogatni fogják az állampolgársági törvény módosító indítványát, amelyet az SDKÚ, a Híd valamint az SaS dolgozott ki.
Ennek ellenében a Híd támogatni fogja azt a javaslatukat, hogy kettős állampolgárok számára bizonyos állások betöltését – például rendőrök, hivatásos katonák vagy a titkosszolgálat tagjai – nem engedélyezik. Korábban az ügyészek is ebbe a kategóriába tartoztak volna, de azt a Híd követelésére törölték a listából. Az állami hivatalokban csak olyan állás nem lesz hozzáférhető a kettős állampolgárok számára, amelyeknél az illető titkos és szigorúan bizalmas információkkal kerül kapcsolatba.
Bugár Béla, a Híd elnöke hangsúlyozta, ilyen intézkedések más országokban is léteznek. Hozzátette, hogy az egyes hivatások betöltésének tiltása nem csak azokra érvényes, akik magyar állampolgárságot szereznek, hanem minden kettős állampolgárra.
Bugár szerint a koalíció megegyezése gátat vet annak, hogy egy második állampolgárság felvételéért megbüntessék Szlovákia polgárait. Hozzátette, a módosítás támogatására akarja rábeszélni Igor Matovičot (SaS/Egyszerű Emberek), aki továbbra sem hajlandó támogatni a koalíciós javaslatot.