Kitekintő.hu

Irán: mi ihlettük az arab világ forradalmi hullámját

„Új, iszlám alapú Közel-Kelet van születőben” – fogalmazta meg tényként péntek esti prédikációja alkalmával régi álmát Irán legfelsőbb vallási vezetője, Ali Hamenei – tudósít az MNA iráni nem-hivatalos hírügynökség. Véleménye szerint az arab világ felkelései előhírnökei egy „iszlám Közel-Keletnek”, mely a valláson és vallásos demokrácián fog alapulni. Ihletőjüknek a harminc évvel ezelőtt lezajlott iráni forradalmat tartja, amelynek exportja ugyan kicsit későn, de végül mégis megvalósult. Az elmenekült tunéziai elnök és a néhai iráni sah sorsa között párhuzamot vonva kifejtette, hogy így járnak azok, akik visszautasítják a szent iszlám vallását.

Irán és Egyiptom között az iráni forradalom óta korántsem volt szívélyes a viszony. Az egyiptomi rezsim leváltása esetén az iráni vezetés azt reméli, hogy hamarosan sokkal melegebb és jobb kapcsolatokat sikerül kiépíteniük. Az iráni külügyminisztérium szóvivője, Ramin Mehmanparast egyenesen azt tanácsolta az egyiptomi vezetésnek, hogy ne alkalmazzon az erőszakot, hallgassák meg a „muszlim nép hangját” és fogadják el az „iszlám ébredést” (MNA).

Az iráni ellenzéket szintén büszkeség tölti el az események láttán. A magukat harmadik erőnek tartó, legfontosabb hallgatói honlap szerint: „A demokrácia mozgalom, amit mi kezdtünk el, s most szerteszét terjed a régióban. Ma tanúi lehetünk az arabok ébredésének. Eljött az idő, hogy újra összefogjunk és bebizonyítsuk a világnak, a diktatúráknak véget kell érniük.” Az iráni ellenzék vezetője, Mir Hossein Muszavi pedig szombaton nyilatkozatban kívánt sok sikert az egyiptomi népnek.

Közben az iráni bloggerek új szlogenre is leltek, amit akár ellenzéki, akár a rendszer párti író is használhat: „Ma mindannyian egyiptomiak vagyunk”.

Exit mobile version