Kitekintő.hu

A vártnál is jobb lett az olajcég profitja

A piaci konszenzusnál kedvezőbb számokat tett közzé a társaság, mivel az egy részvényre eső nyereség átszámítva 1,78 dollár volt, szemben az 1,64 dolláros várakozással. Persze az 1,78 dolláros érték magában foglal bizonyos egyszeri tételeket is, amelyek nélkül csupán 1,43 dollárról beszélhetünk.

A vegyes számok részben annak köszönhetőek, hogy a BP még mindig nem tudott megszabadulni a tavalyi, Mexikói-öbölben történt katasztrófától. A negyedik negyedéves beszámolóban ugyanis mintegy 1 milliárd dolláros kiadást számoltak el a kapcsolódó költségekre.

Ennek is köszönhetően a nadrágszíj összehúzása továbbra is tart, amelynek eredményeként két amerikai finomítóját adná el (Texas és Los Angeles városai mellett), de emellett más eszközöktől is megválna, hogy korábbi, 30 milliárd dolláros karcsúsítási célkitűzését teljesítse.

Ezeket vélhetően kedvezően fogadják a befektetők, és az is jó érzéssel töltheti el őket, hogy három negyedévnyi kiadás után ismét osztalékfizetésre kerül sor. Részvényenként 7 centnyi osztalékkel számolhatnak a tulajdonosok, amely a londoni 4,84 fontos záróárat tekintve 1,5%-os osztalékhozamot jelent.

A gyorsjelentés vélhetően kedvező fogadtatásra talál, azonban kérdéses, hogy a BP részvényei képesek lesznek-e a január közepén látott 5,15 fontos árfolyam ostromlására.

Exit mobile version