Növénytermesztésre készülnek a Holdon

Bazsalikom-, fehérrépa- és zsázsanövesztésre készül a Holdon az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egy 2015-ös misszió keretében.

Ez lesz az első kísérlet egy másik égitesten való csíráztatásra. A magokat olyan speciálisan kialakított doboz-szerű szerkezetben – holdi növénytermesztő kamrában (Lunar Plant Growth Chamber) – fogják tárolni, amely tíz napra elegendő levegőt biztosít. A NASA szerint a kamrában lévő levegő elegendő lesz ahhoz, hogy a magok öt napig csírázzanak és növekedjenek.    A kutatók reményei szerint a misszió eredményei segíteni fognak abban, hogy az asztronauták a jövőben maguk termeszthessék élelmüket, amikor az űrben teljesítenek szolgálatot. A misszió a tervek szerint 2015-ben indul a Google Lunar X Prize versenyen induló Moon Express nevű cég projektjének részeként.    Az űrkutatási hivatal szerint a csíráztatáshoz természetes napfényt fognak használni és a magok tápanyagokkal teli szűrőpapírokon fognak nevelkedni. Ez gyakorlatilag a legtöbb kisiskolás által egyik elsőként megismert tudományos kísérlet – a zsázsa-csíráztatás – űrbéli megfelelője.    A NASA Moffett Field-i Ames Kutatóközpontjának közleménye szerint a Holdon való növénytermesztés segíthet kiértékelni az égitest felszínének alkalmasságát a földi értelemben vett élet támogatására.      “Ezek a csíranövények ugyanannyira, olykor még fokozottabban érzékenyek a környezeti feltételekre, mint az emberek. Genetikai anyagot hordoznak, amely károsodhat a sugárzás által, éppúgy, ahogy az embereké. Olyanok lehetnek számunkra, mint kanári a szénbányában. Ha növényeket küldünk és azok jól fejlődnek, akkor valószínűleg mi is boldogulhatunk. A növények továbbá lélektani szempontból is jótékony hatással bírnak, ahogy azt az antarktiszi és Nemzetközi Űrállomáson lévő üvegházak népszerűsége is mutatja” – emelte ki a közlemény.     A Nemzetközi Űrállomáson végzett kísérletek szerint a növények alacsony gravitációs környezetben is képesek fejlődni – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az Európai Számvevőszék lesújtó képet festett az EU migrációs politikájáról

Az Európai Uniónak jobban kell törekednie a migránsok menedékjogával, áthelyezésével és kiutasításával kapcsolatos céljainak teljesítésére, az ezekre irányuló programok ugyanis nem teljesítették célkitűzéseiket, hogy enyhüljön a Görögországra és Olaszországra nehezedő migrációs nyomás - közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke szerdán.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás