Friss hírek

Peru: veszélyben forgott Fujimori elnökjelöltsége

  • A limai Különleges Választási Testület (Jurado Electoral Especial, JEE) eljárást indított azért, hogy kizárja az ex-diktátor, Alberto Fujimori lányát az elnökségért versengő jelöltek közül.
  • Keiko Fujimorit azzal vádolják, hogy pénzt és egyéb ajándékokat osztott szét a perui állampolgárok között egy ifjúsági zenei rendezvény alkalmával, amelyek értéke 100 dollárra tehető. A helyi választási törvények értelmében azonban tilos olyan pénzt vagy ajándékot adományozni, melynek értéke meghaladja az öt dollárt.
  • A konzervatív irányultságú Fuerza Popularnak csupán egy munkanap állt rendelkezésére, hogy bizonyítékot mutasson fel vezetőjének védelmében.

A politikai lavinát Julio Guzmán és Cesar Acuña, elnöki versenyből való kizárása indította el, aminek hatására Kuczynski és Barnachea felzárkózott Keiko Fujimori mögé. Mindezek ellenére a politikusnő előnye ellenfeleivel szemben még mindig jelentős. A legfrissebb statisztika szerint a szavazók harminchét százaléka Fujimorit támogatja, amíg Kuczynski a voksok tizennégy, Barnachea pedig kilenc százalékát tudhatja magáénak.

Két héttel ezelőtt a nemzeti hatóságok mindkét jelölt kizárása ellen benyújtott fellebbezését elutasították. Julio Guzmánt, aki szorosan követte Fujimorit az elnökségért folytatott harcban a második helyen, a JEE regisztrációs hiba miatt zárta ki.  A negyvenes éveiben járó közgazdász pártja, jog- és alkotmányellenesnek nyilvánította a döntést, követői pedig a perui demokrácia ellen irányuló támadásnak tartják. Sokak szerint Guzmán volt az egyetlen olyan jelölt, aki képes lett volna megverni Keiko Fujimorit a választások június 5-én tartandó második fordulóján.

A negyedik helyen álló Cesar Acuñát pedig a konzervatív politikusnőhöz hasonlóan azzal vádolták, hogy pénzt osztott szét a szavazók körében. Mivel így a milliomos elnökjelölt megszegte a szavazatok vásárlásának tilalmát az új választási törvények alapján, a JEE Guzmán után őt is diszkvalifikálta. A két politikus kiesésével felszabadult Peru összes, lehetséges szavazatának nagyjából egynegyede.

Deák Alexandra

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamarosan megújul a Kitekintő!

Az elmúlt pár hétben a Kitekintő megújításán dolgoztunk, hamarosan új rovatokkal, szélesebb tartalommal jelentkezünk.  A fejlesztések várhatóan még jövő hét végéig tartanak, addig az oldal csökkentett üzemmódban, illetve esetenként tesztüzemmódban fog működni. 

Read More »

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás