Történelmi válságba süllyedt Brazília

  • Példa nélküli politikai válságba süllyedt a nyári olimpiai játékok megrendezése előtt álló Brazília.
  • A lakosság egyre hangosabban követeli az államfő távozását.
  • A feszült helyzethez a gazdasági teljesítmény visszaesése és a Petrobras állami olajvállalat körüli korrupciós botrány vezetett.

Dél-Amerika egészéhez hasonlóan Brazília rettentően megszenvedi a fő kiviteli cikkének számító nyersanyagok árának világpiaci zuhanását. A több mint 200 millió lakosú latin-amerikai ország gazdasága – amely a hetedik legnagyobb a világon – tavaly 3,8 százalékkal esett vissza, és ezzel az utóbbi 25 év leggyengébb teljesítményét mutatta. A régióban a 2015-ös évet Brazíliánál csak a szomszédos Venezuela zárta rosszabbul, de a BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-afrikai Köztársaság) országcsoporton belül az utolsó helyen végzett.

A brazil kormány idén is a GPD 2,9 százalékos csökkenésére számít, ám a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 3,5 százalékosra becsüli a zsugorodás mértékét, 2017-re pedig nem jósol növekedést. Az infláció mértéke meghaladja a 10 százalékot, miközben a munkanélküliség, a költségvetési hiány és az államadósság növekszik. Elemzők szerint mindenekelőtt a politikai bizonytalansággal magyarázható a brazil gazdaság megbénulása.

A 2003 óta hatalmon lévő Brazil Munkáspárt (PT) tekintélyét ugyanis két nagy korrupciós botrány is megtépázta. Az egyik a Mensalao-ügy, amely még 2005-ben kezdődött, amikor az igazságszolgáltatás felfedte, hogy a kormánypárt Luiz Inácio Lula da Silva akkori elnök első mandátuma idején csúszópénzeket folyósított a parlamenti képviselőknek a kormány által benyújtott törvényjavaslatok támogatásáért. A visszaélésekkel összefüggésben a PT több magas rangú tagját is börtönbüntetésre ítélték.

Az újabb botrány 2014 márciusában pattant ki, s az előzőnél jóval nagyobb hullámokat vert. Hat építőipari cég a Petrobrasszal összejátszva megrövidítette az adófizetőket, és cégvezetők, pártok és politikusok zsebébe juttatta a törvénytelenül szerzett összegeket. Az ügy gyanúsítottjai között több tucat politikus is van, akinek már a mentelmi jogát is felfüggesztették. A korrupcióban érintett összeg dollármilliárdos nagyságrendű lehet, és a gyanúsítottak között van Lula is.

Az államfő azért került szorult helyzetbe, mert a visszaélések nagy része idején, 2003 és 2010 között ő volt a Petrobras igazgatótanácsának elnöke. Az ügy egyik legutóbbi fejleményeként Lulát március 4-én őrizetbe vették. Határozottan tagadta az ellene felhozott vádakat, ügyében szerencséjére viszont már csak a legfelsőbb bíróság járhat el, miután szerdán az elnöki hivatal az államfői kabinetiroda miniszteri rangú vezetőjévé nevezte ki.

A Petrobras-botrány éppen a Dilma Rousseff elnök újraválasztásáért folyó kampány idején robbant ki, és csak hajszálon múlt, hogy a politikus tavaly októberben újra meg tudta nyerni a választást. Népszerűsége azóta folyamatosan csökken, egyrészt a terebélyesedő botrány, másrészt a saját politikai táborában is népszerűtlen megszorítási intézkedések miatt, amelyek szöges ellentétben állnak választási ígéreteivel. Az ellenzék bizalmatlansági indítványt sürget az elnök elmozdítása céljából arra hivatkozva, hogy Rousseff 2014-ben kozmetikázta az állam pénzügyi mérlegét a stagnálás mértékének leplezése, valamint újraválasztásának elősegítése céljából.

Időközben a PT megkerülhetetlen szövetségesének számító Brazil Demokratikus Mozgalom Pártjának (PMDB) egyik vezető tagja, Eduardo Cunha ellen is eljárás indult a Petrobras-ügyben. A Rousseff első számú ellenlábasának számító Cunha az elnök elmozdítását célzó parlamenti eljárás kezdeményezője.

A brazil társadalom egyre elégedetlenebb a kialakult belpolitikai helyzettel. 2013 júniusában hatalmas lakossági megmozdulásra került sor, amelynek során erőszakos összecsapások törtek ki a rendőrök és a tüntetők között. Több millió brazil vonult utcára, hogy tiltakozzon a korrupció, a politikai osztály egésze, a közszolgáltatások silány minősége és a 2014-es labdarúgó-világbajnokság megrendezésével járó óriási kiadások ellen. A jobboldal szimpatizánsai 2015 óta már háromszor vonultak utcára, hogy az elnök távozását követeljék. Múlt szombaton soha nem látott tömeg, több mint 3 millió ember vett részt a kormányellenes megmozdulásokon országszerte.

Brazíliának mindeközben a hónapok óta tartó zikalázjárvánnyal is meg kell küzdenie, amely miatt több híres sportoló is aggodalmát fejezte ki a Rio de Janeiró-i olimpiai játékok közeledtével. A dél-amerikai országban eddig már másfél milliónál is több zikavírusos megbetegedést regisztráltak. A kórokozó a gyanú szerint kóros kisfejűséget okoz a magzatoknál, Brazíliában a járvány kitörése óta már több mint 4 ezer ilyen esetet jegyeztek fel. Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója februárban ugyanakkor hangsúlyozta: bár rövid távon súlyosbodni fog a járványügyi helyzet Brazíliában, az nem fogja veszélyeztetni a nyári olimpia megtartását.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Uniós költségvetés: kialakultak a frontvonalak

Diplomáciai források szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek reggel mutathatja be az uniós tagállamok vezetőinek az új javaslatot, amely az éjszakába nyúló kétoldalú megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontok alapján készülhet. Egyelőre nem látni, hogyan tömik be fel a britek kilépése miatt keletkezett költségvetési lyukat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás