Leonardo DiCaprio az Amazonasért kampányol

  • A perui kormány szükségállapotot hirdetett tizenhat, az Amazonas-medencében élő őslakos közösségben, miután a Petroperú állami olajcég csővezetékeiből  mintegy háromezer hordónyi kőolaj szivárgott a környező folyókba január végétől kezdődően.
  • A színész a Facebookon és a Twitteren ösztönözte rajongóit arra, hogy tiltakozzanak az Amazonas szennyezése ellen az által, hogy aláírásukkal támogatják az Amazon Watch nevű amerikai nonprofit szervezet munkáját.
  • A szervezet honlapja platformot biztosít arra, hogy az ügy iránt elhivatottak üzenhessenek a Humala-adminisztráció számára, átfogó kormányzati fellépést sürgetve.

Az első jelentős méretű szivárgás január 25-én történt a 23 ezer fős Imaza községben, aminek következtében becslések szerint 2-3 ezer hordónyi nyersolaj ömlött a Chiriaco folyóba. A szennyezés ez által tovább terjedt a medence más részeire is. A második eset február elején éreztette hatását Moronában, amikor újabb nagy mennyiségű, ugyanabból a vezetékből származó kőolaj került a helyi Mayuriaga és Morona folyókba. Az Amazon Watch a Petroperút tette felelőssé az így kialakult helyzetért, mivel a perui vállalat a két incidens ellenére továbbra is üzemelteti a hibás vezetéket.

A környezetvédelmi szempomtok mellett DiCaprio az őslakosok védelmét is hangsúlyozta, hiszen az ivóvíz szennyezettségének ők a közvetlen áldozatai. „Annak ellenére, hogy a szivárgás káros hatással van a helyi őslakos közösségekre, a csővezeték még mindig használatban van. Itt az ideje megóvni az Amazonast, az őslakosokat és az éghajlatot! A klímaváltozás egy valós, és egyben a legsürgetőbb fenyegetés, amivel az emberi fajnak szembe kell néznie” – mondta a színész az Oscar gála után, és ezzel együtt arra szólította fel a politikusokat, hogy „cselekedjenek az emberiség nevében, hisz ez a probléma az őslakosok mellett emberek millióit érniti még.”

A perui eseményeknek eddig 250 károsultja van, akik közül legtöbben a kőolaj szaga által okozott, erős fejfájásra panaszkodtak. Az Osingermin (perui beruházásokat, energia ügyeket és bányászatot felügyelő nemzeti iroda) nemrég 3,59 millió dollárra büntette a kőolajfinomító vállalatot azért, mert az nem ügyelt kellőképpen a vezetékeinek sértetlenségére.

Deák Alexandra

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás