_

Nem csak Európában okoznak problémát a migránsok

  • A menekültáradat Közép-Amerikában is egyre nagyobb problémákat okoz.
  • Komoly terheket róhat az országokra, ha ilyen mértékben nő a térségbe érkező menekültek száma.
  • A migránsok fő célpontja az Egyesült Államok.

A Costa Rica-i hatóságok őrizetbe vettek egy hamis görög útlevéllel rendelkező szíriai nőt, két nappal azután, hogy öt szíriai férfit letartóztattak Hondurasban, amiért hamis útlevéllel próbáltak eljutni az Egyesült Államokba.

A hatóságok elmondták a nő feltehetőleg Peruból érkezett Costa Ricába. Azonban nem sokkal az érkezése után, az ország fővárosában San Joséban egy szállodában már le is tartóztatták.

A hondurasi tisztségviselők azt hitték, a nő az öt szír férfivel érkezett az országba még kedden. Vele ellentétben a férfiak letartóztatására semmilyen alap nem volt, mivel nem volt bizonyíték arra, hogy a menekültek iszlamista fegyveresek lennének. Az öt férfit akkor vették őrizetbe, amikor egy ellenőrzés során kiderült hamis görög útlevéllel rendelkeznek. Az elfogásuk után azt mondták a rendőrségnek, hogy négyen tanulók egyikük pedig csak egy egyszerű munkás.

Egy hatodik embert pedig pénteken toloncoltak vissza Hondurasból repülővel Salvadorba. Ezzel párhuzamosan a paraguayi rendőrség is őrizetbe vett egy szíriai férfit vasárnap, aki szintén hamis görög útlevéllel utazott.

Migrációs szakértők elmondták, hogy az Irakból, Afganisztánból, Szíriából és más egyéb országokból érkezők már több éve próbálnak Közép-Amerikán és Mexikón keresztül eljutni az Egyesült Államokba.

A szíriaiak letartóztatása nagy ijedséget váltott ki az Egyesült Államokban, sokan ugyanis attól tartanak, hogy a terroristák majd a kábítószer-csempészésre használt útvonalakon jutnak el az országba és hajtanak végre merényleteket.

Berbás Péter

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás