_

A városházán esett csapdába az egyik argentin polgármester

  • A tüntetők körbezárták a városházát azzal a fenyegetéssel, hogy nem engedik ki a polgármestert, amíg az nem teljesíti a követeléseiket.
  • A jelenlegi polgármesterek elődjei felelőtlen ígéretekkel próbálták befolyásolni a helyi választásokat. Ennek következménye lett a mostani tüntetéshullám.

Tüntetők egy csoportja csapdába ejtett egy argentin polgármestert a városházán, miután megtudták, hogy elveszíthetik munkájukat.

Roberto Sánchez, Concepción polgármestere kedden azt nyilatkozta a helyi médiának, hogy a hétfői tüntetés kezdete óta nem tudta elhagyni az épületet, mivel a demonstrálók lángoló gumiabroncsokkal és más barikádokkal elkerítették a polgármesteri hivatalt.

A tüntetők szerint a polgármester nem hajlandó teljesíteni a munkaszerződésükben rögzített feltételeket, pedig előzetesen erről már megegyezett a hivatal a szakszervezet képviselőivel.

A politikus szerint az elődje a hibás, hiszen ő vette fel az embereket a közvetlenül választások előtt. Sánchez polgármester szerint a helyi kormányzat működéséhez nincs szükség ennyi emberre, majd hozzátette, hogy az előző polgármester rövid idő alatt 650-ről 1070 főre emelte a dolgozók létszámát mielőtt távozott volna hivatalából.

„Folyamatosan füst jön be az ablakon az égő gumiabroncsok miatt. Egyre rosszabb a helyzetem” – mondta a kétségbe esett politikus.

Gyakori jelenségnek számítanak mostanában a hasonló esetek Argentínában, hiszen az egykori kormánypárt több polgármestere is a foglalkoztatás növelésével próbálta megőrizni pozícióját, ám a választásokat kivétel nélkül elveszítették.

Merlo frissen megválasztott polgármestere Gustavo Menéndez azzal vádolja Raúl Othacehé korábbi polgármestert, hogy 300 alacsony fenntartási költségű lakást utalt ki 3000 hajléktalan családnak mindenféle felhatalmazás nélkül. A helyzet kezelése érdekében kedden Buenos Aires tartomány vezetősége több mint száz rendőrt küldött ki a területre, hogy végrehajtsák a kilakoltatási parancsokat.

Berbás Péter

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás