_

Triplázott Belize miniszterelnöke

  • Dean Barrow Belize jelenlegi miniszterelnökét immár harmadik alkalommal választották újra.
  • Az olajárak csökkenése miatt Belize jóval kevesebb támogatásra számíthat Venezuelától.

Dean Barrow belize-i miniszterelnök egymást követően harmadszor nyerte meg az elnökválasztást a közép-amerikai országban. Bizonyos megfontolásokból a 64 éves politikus a szükségesnél több mint egy évvel hozatta előrébb a választás időpontját. A most novemberben tartott elnökválasztást eredetileg 2016 szeptemberére kellett volna kiírni.

Belize jelentősen függ a Venezuelától kapott pénzügyi támogatásoktól, melynek mértéke a kőolaj mindenkori világpiaci árától függ. Az elnök kritikusai szerint az előrehozott választásoknak két fő oka volt. Egyrészt a közvélemény-kutatások  igen magas támogatottságról tanúskodtak, másrészt az alacsony olajárak miatt a közeljövőben Venezuela valószínűleg csökkenteni fogja a támogatások összegét, ami csökkenti majd a belize-i kormány mozgásterét.

A támogatás vége?

Venezuelában december 6-án tartják majd a választásokat, több közvélemény-kutatás is azt jósolja, hogy az országot kormányzó szocialista párt el fogja veszteni a többségét a nemzetgyűlésben. Sokan attól tartanak, hogy az alacsony olajárak miatt a dél-amerikai ország jelentősen csökkenti majd a baráti országoknak nyújtott pénzügyi támogatását a közeljövőben.

Barrow az elmúlt években több mint 150 millió dollár összegű venezuelai támogatást fektetett különböző infrastrukturális beruházásokba. Az apanázs visszaesése miatt erősen kérdésessé válhat ezeknek a projekteknek a folytatása.

Francis Fonseca a jelenlegi elnök legfőbb riválisa 25 ezer új munkahellyel és a rezsiköltségek csökkentésével kampányolt, ennek ellenére esélye sem volt a választás megnyerésére.

Belize miniszterelnökének jelenleg a legsürgetőbb feladata a Guatemalával való tárgyalás. Az egykori komikus, jelenlegi guatemalai elnök, Jimmy Morales kampánya során ígéretet tett, hogy megválasztása esetén újra napirendre tűzi országa területi igényét szomszédjával szemben. A közép-amerikai állam ugyanis régóta igényt tart Belize területének több mint felére.

Berbás Péter

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás