Kerry erőszakmentes elnökválasztást remél Haitin

Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere, John Kerry arra bíztatja a Haiti választópolgáriait, hogy szavazzanak az októberi elnökválasztáson, hozzájárulva a demokratikus intézményrendszer megerősítéséhez – írja a BBC.

A Haitin töltött rövid idő alatt Kerry kihangsúlyozta, hogy a választásokat erőszak és megfélemlítés nélkül kell megtartani. A külügyminiszter továbbá elmondta, hogy a választóknak október 25-én mindenképpen el kell menniük szavazni, még a biztonsági aggályok ellenére is.

Az augusztusi parlamenti választás során ugyanis alacsony volt a részvételi arány és csalások is előfordultak, és az egészet belengte az erőszak. Mindössze néhány jelöltet sikerült hivatalosan megválasztani, emiatt új választásokat kell tartani számos választókerületben.

A korábbi elnökválasztásokat 2011-ben és 2014-ben is törölni kellett, mivel több hónapon át erőszakos utcai tüntetések voltak Michel Martelly elnök ellen.

Távolról sem tökéletes

„A következő három hétben megvan a lehetőség arra, hogy kihasználjuk a választás adta lehetőséget” – mondta az amerikai külügyminiszter, aki egy Chilében tartott konferenciáról hazafelé állt meg Port-au-Prince-ben.

„Haitinek törvényes és képviseletet ellátó kormányzati intézményrendszerre van szüksége, ami azonban nem jöhet létre olyan szabad és tisztességes választások nélkül, amelyen erőszak és megfélemlítés nélkül vesznek részt az emberek” – hangsúlyozta John Kerry a rövid látogatása alatt.

Kerry szerint a találkozó eredményes volt Martellyvel, aki az alkotmány által lefektetett szabályok értelmében nem indulhat idén az újraválasztásért.

„Az augusztus 9-i választás távolról sem volt tökéletes, de az elnökválasztás jobban szervezett lesz, ezt megígérhetem” – mondta Martelly elnök.   

Jelenleg több mint 50 jelölt van versenyben. Néhányukat alig ismerik Haitiban, így várhatóan senki sem szerzi majd meg a szavazatok több mint 50%-át. Így az elnökválasztás második fordulójára várhatóan december 27-én kerül majd sor.

Berbás Péter

Felkapott hírek

Friss hírek

Akadozik Michael Bloomberg választási kampánya

A milliárdos óriási összegeket költ internetes reklámokra, a különböző platformokon történő megjelenésekre, de mindeddig felemás eredménnyel. A százalékos támogatottsága elegendő a továbblépéshez, de két hete rasszizmussal vádolták meg, most pedig a Twitter törölt 70 fiókot egy olyan összevágott videó miatt, mely az elnökjelöltet népszerűsítette.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás